Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 1, 2009

Bzzz

A héten lebetegedtem. De nem csak én, a fél osztály kihalt :) De én csak a kedd-szerdát hagytam ki, csütörtökön már mentem. Végülis úgy bajom nem volt, csak nagyon nagyon fájt a fülem. Kaptam rá gyógyszert de nem szedem be mindet, mert akkor meg hányingerem volt tőle meg fájt tőle a posim :S Szóval majd meggyógyulok gyogyi nélkül. Most már csak taknyos vagyok. Csütörtökön összevesztünk, nem kicsit, úgy volt (megint) hogy szétmegyünk, mert nem tudok menni Németországba tanulni. :'( És erre azt mondta hogy akkor feleslegesen jönne februárban, de rábeszéltem, hogy jöjjön. Majdcsak lesz valahogy. Eddig is volt, most is lesz. Pénteken meg banzáj volt a gimiben, 2 (!!) órát tartottak meg, törin tételeztünk, kihúztam a náci hatalomra jutást és 4/5-re feleltem. Ha rendesen el tudtam volna mondani akkor lehetett volna 5 is, de mindegy. A suliból meg úgy dobtak ki minket xD Olyan furi most meg vmiért alig kell tanulni :)

Sunday

Kép
Fáj a fejem nem gyengén, egész álló nap. Tanulni is alig tudtam :S Amúgy ma semmi érdekeset nem csináltam, tanultam meg Cartoon Network-öt néztem xD Amióta van azóta állandóan azt nézem :) Meg AnimalPlanetet meg VH1-t vagy Comedy-t vagy MTV-t :) Ma leszedtem nagy nehezen a tablóképeket meg egy pár design képet. Egy rahedli lett szóval lesz miből válogatni :) Tegnap a Nickel webcamoztam meg headseteltem, tök jó volt (