Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 15, 2011
Úgy gondoltam hogy csak a vizsgaidőszak végén írok megint, de nem bírom ki. Főleg 3-4 tétel között jó egy kis pihit tartani. Visszamentem kedden a koleszba, vonattal, és ilyen sem volt még hogy ennyire rám jött volna a nevetés :D Nem tudtam abbahagyni, ráadásul telement a vonat ilyen nyírfa-nyárfa szöszmösszel, mindenki fulladozott meg prüszkölt :D Tök mókás volt. Aztán visszamentem a koleszba, majdnem leestem a buszról... utána meg tanultam, mef fb-n olvasgattam a többiek baromságait. Van egy csoportunk és azon belül chateltünk, mondanom sem kell hogy a tanulásból sok minden nem lett. Inkább lefeküdtem aludni, akkor meg azt hallgattuk Diussal hogy valakik lent hulla részegek, kiabálnak, bőgnek és hánynak az ablak alatt. -.-" Reggel fel szerettem volna kelni 6kor, de nem jött össze, így 7 után másztam ki az ágyból, szidtam magam hogy nem tudok semmit, pedig tanultam, de úgy éreztem hogy semmi nem maradt meg a fejemben. Ráadásul nálam az első vizsga mindig halál, ha azon túl vagyok...
Fú hát hol is kezdjem... Előző hét egész jól sikerült jegyileg, van négy darab ötösöm meg eddig egy négyesem. Ha így folytatom, esélyes lesz az ösztöndíj, bár ha megint 4,5 felett lesz az átlag akkor baszhatom, mert max (és az már nagyon max) 4,3 lehet az átlagom. Főleg hogy sík ideg vagyok, mert V.Szabó aláírta ugyan az interpretációt, de jegyet nem írt még be. Meg az összehasonlítóra sem, bár mivel abból vettem fel vizsgát, valszeg utána fogja beírni. Addig meg idegeskedjek meg próbáljak tanulni. Csütörtökön volt a koleszban bográcsozás, evés ivás, ez volt az utolsó közös buli. Szerintem jóra sikerült, kajoltunk egy nagyot meg beszélgettünk. Többiek lementek DC-be, én meg felmentem, csináltam reggelre kávét meg összerántottam a szobát, megágyaztam és lefeküdtem aludni, mondván hogy másnap reggel megy a busz Almádiba 9kor, és hogy minden rendben legyen, ne kelljen kapkodni. Erre Dius mondta reggel hogy csak 10kor jön :D Neh, mondom faja xD De mindegy csináltam reggelit (rosseb sem tud...