Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 8, 2014

Szülészet Day 2

Az este ki voltam bukva, annyit sírtam, hogy attól függetlenül, hogy tiszta idegbeteg voltam, el tudtam aludni. Hajnalban megriadtam, és megnéztem a telefonomat, anya írt sms-t: Somogyi Dániel Károly 3670 gramm, 51 centivel, olyan 3 körül megszületett! Éjjel 1 óra felé anyunak meg a Karinak szóltak, hogy a Katit levették NST-ről, már a szülőszobán van. Gyorsan bementek, anyu öltözött, aztán go szülni. Mondta, hogy mindenki hogy megdicsérte, hogy mennyire ügyes volt, csendben, egy szó nélkül tűrt mindent. Pedig ez majdnem 24 óra vajúdás után eléggé nagy teljesítmény. Annyira jó, hogy túl van rajta! Remélem kicsit tud pihenni, meg hogy ma annyira sok mindenki nem megy be, hogy szusszanjon egyet! Én holnap, ha Betti hazament, akkor bemegyek hozzá, de még majd megbeszélem vele. Annyira szeretném már látni a kis tököst! :)

Szülészet day 1

Ma reggel (2014.06.13 Péntek) reggel, illetve inkább hajnalban hívott anyu, hogy bent vannak a szülészeten a Katival. Na mondom, akkor uccu, összeszedem magam, aztán bemegyek én is, viszek azt, amit szeretnének, aztán szülünk. Hát nem így lett. Feltették NST-re, meg minden, elvileg minden rendben volt, azt mondta az akkor ott lévő doki meg szülésznő, hogy délelőtt még meglesz. Jöttek szépen a fájások 10 perc, 6.. 5... 3.. aztán már csak 2 perc és egyre erősebbek. Aztán szépen órákra, 3/4 órákra meg fél órákra elmaradt. Vissza szívhang + NST, de minden ok, csak nem tágul, pedig kitapintható a Dani baba feje. Aztán telt az idő, hol volt fájás hol nem, hol gyengébb hol erősebb. Aztán én a Petivel hazajöttem, mert egész nap bent voltam a kórházban, és semmit sem tudtam itthon megcsinálni, Peti gyorsan összeporszívózott én meg lezuhanyoztam meg ettem, aztán go vissza kórház. Peti ment Polányba én meg egy nap csomaggal fel, hogy akkor szülés vol.2. Természetesen nem. Már akkor 1 órája 10 pe...