Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 12, 2010

Ez nem az én vizsgaidőszakom :S

Nem sikerült a pszichológia vizsgám sem, pedig segítettem a többieknek, meg csomó mindent tudtam, megcsináltam az összes feladatot és ennek ellenére nem lett meg a 60%. Hogy ez hogyan történhetett meg, nem tudom, nem hiszem el hogy a 100 pontból minimum 55-60 pontot nem értem el. Na mindegy, kidühöngtem magam emiatt, a szar az egészben az lesz majd januárban, hogy egy napon lesz a pszichológia vizsgám megint és a szintaxis elmélet vizsga, ami az egyik legnehezebb ebben a félévben, szóval aznap tuti hogy szó szerint olyan leszek, mint egy hulla. Remek lesz, alig várom. Szóval ez nem az én vizsgaidőszakom, de még alakíthatok. Bár hétfőn lesz még tud.rendszertan, az is mumus, mert kurva sok az anyag, és hiába logikus, baromi sok. De tudom ne nyafogjak, mert az egyetemistáknak könnyű, ők nem csinálnak semmit. Hát persze, az egyetemista élet csupa vidámság és mosoly. Kivéve amikor nem. Ehh. Kurvaélet. Jövő héten viszont karácsonyozunk a csajokkal, elmegyünk enni-inni, szerdán jövök haza, az...
Ilyen is ritkán van, hogy én "csak úgy" elkezdek pityeregni. Vagyis már sírni mert alig tudom abbahagyni. Nem tudom, hogy amiatt-e hogy jönnek a vizsgák és tudat alatt előre félek és stresszelek, vagy a szivecském miatt vagy fogalmam sincsen hogy mi miatt. Csak hullámokban jön és nem nagyon akar elmúlni. Mostanában nem alszom jól és nem pihenem ki magam, ha pedig alszom akkor nem álmodok túl jókat. Általában a jelentésük sem vmi pozitív. Ráadásul anya is rosszat álmodott valamelyik nap, és mondta hogy annak a jelentése is rossz (vsz papával kapcs.).Azt el sem mertem mondani neki, hogy én is a papával álmodtam valamelyik éjjel, és sírva keltem fel. Ráadásul a mama is benne volt... Ezek után éjjel próbáljon meg vki visszaaludni. Hát nekem nem ment. Ráadásul 100 felé vagyok, alig tudok a tanulásra figyelni. Most jöttem vissza a telefontól, Dalmi drága köszönöm!! Nem is tudom mit csinálnék nélküled... Anyáék is megkérdezték hogy mi a baj, kicsit összeszedtek, de ezt magamnak kell...