Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 20, 2013
Álláskeresés: jelenleg 13 helyre küldtem be az önéletrajzomat, ezekről még nem válaszoltak. Összesen 19 helyre küldtem be, 3 helyről válaszoltak, szóval háromszor voltam állásinterjún és egyik sem volt az igazi. Sőt, kifejezetten szörnyűek voltak. Szóval ezeket még akkor sem, ha nem lesz más. Csak közben az idő megy, a nyakamon van a diplomaosztó is, pénzem smafu, szét unom magam itthon, egyáltalán nem jó ez így, és nem is szeretem hogy csak úgy vagyok a semmiben. És pedig próbálkozom, de csesznek válaszolni, ha meg esetleg valaki küld nekem valami álláslehetőséget, az meg nem jó.. nem vagyok válogatós, de vannak dolgok amikre nem vagyok hajlandó, pl. telefonos-ügynökös, meg ilyen vállalati kapcsolattartónak sem, majd max ha lesz jogsim. Mert máshogyan menni, gyalog vagy busszal, hát köszi, de nem. Szóval nem tudom hogy mi lesz. Egyelőre baromira nem tudok előre tervezni... nem is lehet.