Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 7, 2016

33..

Kép
Egyre közelebb kerülünk az esküvőhöz. Egyre stresszesebb a dolog, már a Petin is látom, hogy kezdi kicsit kifeszíteni a dolog. Hétvégén Kati néniékkel is átbeszéltük a dolgot, kértünk egy kis segítséget szervezésben, rájuk bíztuk a sütiket, a grillázstortát és a bort, mert az nem nagykerből lesz, hanem háztól. Igazából sok minden megvan már, csak apróságok maradtak még le. Pl. a köztérre ha lesétálunk, akkor kellene zene, de nem vagyok benne biztos, hogy a zenekar bevállalja. Emiatt, hogy lesétálunk negyed órával előrébb kellett hozni mindent. Kicsit azért még kaotikus a dolog. Ráadásul az anyakönyvvezető pl. a telefonban nem mondta, hogy kell a születési anyakönyvi kivonatunk, de a Nikiéknek is kellett, tesóméknak is. Petiét meg nem tudjuk, hogy hol van :D Szuper.. Az esküvő hetében, csütörtök-pénteken meg egész nap szállítunk mindenfélét az étterembe, meg sütit fogunk csomagolni. Igyekezni, hogy ne felejtsünk el semmit.. Bandival pont beszéltük hétvégén, vagyis kérdezte, hogy túl va...