Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 15, 2009

Mongol monda

Ezt iwiw-en az egyik barátomnál olvastam, és nagyon megtetszett: "Egyszer régen két isten arról beszélgetett, hogy az embert és annak lelkét milyennek teremtsék. Azt mondta az egyik: "Olyan fehér legyen, mint a hattyú". A másik pedig: "Olyan fekete legyen, mint a varjú". Ekkor így szólt az első isten:- Ha olyan feketévé tesszük, mint a varjú, akkor az ember olyan gonosz lesz, mint az ördög.A másik isten szerint:- Ha olyan fehérré tesszük, mint a hattyú, akkor az ételét és italát elosztja az állatok közt, maga pedig éhen hal. Így aztán megegyeztek, hogy az ember lelkét olyan tarkává teszik, mint a szarka. Ezért van az ember lelkében együtt a fekete és a fehér."

Vasárnap megint

Olyan fáradt vagyok, pedig igazán nem panaszkodhatnék, mert az utolsó 1 hétben nem haltam bele a tanulásba. Csodálkoztam is, hogy jaj mennyi "szabadidőm" van, amit tanulás helyett, mondjuk házidolgozat írásával tölthetek. De nincs mit tenni, erre is kell időt szakítani, különben gáz lesz. Ma is tanultam délután, a Dalmi meg mondja msn-en, hogy holnap angolból írunk. Azt még nem is tanultam meg, most kiírtam gyorsan este, vagy holnap reggel megtanulom... Valahogy nem érzem jól magam, szerintem túl sok sütit ettem, vagy nem tudom. Olyan jót aludtam délután, utána fürödtem, hogy kicsit felébredjek de nem jött össze :) Szét kell szednem a fülest, mert annyit használja mindenki, és annyit mozgatják a mikrofont, hogy már recseg, és egyszer, ha megszakad benne a menet akkor annak annyi. Csütörtökön jön a Niiiiiiiickem Szerdán meg takarítani, mert ha nem akkor megint nekiáll kritizálni, hogy micsoda kupi van nálam, pedig én csaj vagyok. Naná, nekem mindig van arra időm, hogy csilli-v...