Süvöltős Boglárka, 2018.11.08. 3230 gr 50 cm
Az utolsó bejegyzésem óta annyi minden történt, hirtelen nem is tudom, hogy mivel kezdjem. Ja igen, mondjuk azzal, hogy megszületett a mi kis csodánk, Bogi! Tökéletes kis szeretetgombóc, egy imádnivaló kis nyálgép! November 7-én már kicsit furcsán éreztem magam, írtam is az egyik fb csoportba a lányoknak, hogy nagyon sokat ennék, kb. egész nap folyamatosan, fáradt vagyok és nyűgös de aludni nem tudok és ráadásul fájogat a hasam. Nem vészesen, de erősebben mint korábban. Voltam fürdeni a kádban hátha elmúlik, kicsit tompult először de aztán visszajött. De mivel még csak a 38. hét végét tapostam nem gondoltam, hogy ennek bármi jelentősége lenne, biztos voltam benne, hogy még egy jó néhány nap. Ráadásul másnap reggel 8-ra kellett volna mennem NST-re, gondoltam majd ha ezek fájások ott megmondják, hogy maradjak-e a kórházba vagy ne. Itt voltak anyuék délután egy kicsit, aztán a Peti is hazajött, eljött az este és egyre nyűgösebb lettem, ráadásul a hasam is egyre jobban fájt, de még mi...