Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 25, 2010

Kirándultunk :)

Nahát, ez a mai nap kész volt, csak a vége nem kellett volna... :S Reggel magamtól, már 7kor felkeltem, magamtól, nem órára. Fél órát hisztiztem, hogy bemehessek a fürdőbe -.- Reggeliztem, kávéztam, aztán olyan fél9körül elindultunk. Tiszta jó idő volt. Mentünk mentünk, elértünk Sárvárra, bementünk a várba, körbenéztünk, sőt a múzeumban be is mentünk, annyira tetszett :) Főleg a képek, annyira de annyira szépek voltak. Aztán utána összeszedtük magunkat és elmentünk Velembe a malomhoz, elsőnek nem találtuk meg, aztán mégis bementünk. Semmit nem változott, hat éve voltam ott utoljára, semmit nem változott, max hogy most egy csaj tartotta az előadást (: Utána Cakóra mentünk enni, volt ott egy hiszti, hogy sokan vannak, apa elment megnézni, végül üres volt odabent, és tudtunk bent enni. Gyorsan hozták a hamit, finom gyümileves, pulykahusi krumplival és isteni capuccino :) Tele volt a szám, mikor mondtam anyuéknak, hogy a Bálint tuti akkor hív amikor a legtöbb kaja van a számban. Erre megsz...

@ home

Wááá, nem hiszem el, tegnap írt a csaj, hogy nekem nem jut kiskutya, PEDIG én voltam az első, aki válaszolt a hirdetésre, és mondtam, hogy mindent kifizetek, kaját, oltást stb. Erre, kit hagy ki? Hát naná hogy engem. Dühös vagyok, mert ami lett volna még, mármint lehetőség, már az sincs, mert azokat is elvitték... Állhatok neki megint keresgélni. Anyu mondta, hogy van valahol egész csöpp kutyasereg, akiket cumisüvegből kell etetni, de ha választunk, akkor el is kell vinni, viszont még nem vagyok itthon, ősökre meg nem bízhatok rá agy kutyust, meg is ölnének. Szóval majd lesz valahogy. Minden esetre, adtam fel hirdetést. Ma meg megyek be a városba, shoppingolok meg Ginihez felugrok. Bemehetnék a suliba is, de most őszintén, nagyon nincsen kedvem senkihez... Utána meg megyünk vásárolni, aztán anyunak veszek meglepit, kiválaszthatja azt a madárkát, amelyiket ő szeretné :) Valójában rühellem a madarakat, nem is tudom, minek veszek neki, de mindegy, neki lesz papagája, nekem van macsom, hör...

VEN VEN VEN

Vasárnap visszamentem, hétfőn zh-t írtam, ami meglett, szóval mehetek a következőre :) Az kettő esszé lesz, német meg osztrák töri, szerintem ki fogom bírni. Hétfőn amúgy nem volt semmi, kedden majdnem egész nap aludtam :D És most először mertem megcsinálni, hogy elmentem fürdeni, és törölközőt csavartam magam köré és úgy mentem végig a folyosón... Jó vagyok. Aztán kedden összeszedtük magunkat és elmentünk Vicához (sztem tök jó helyen lakik). Ittunk, ettünk, sminkeltünk fényképeztünk és énekeltünk, majd mentünk Magisterbe. Ott is ittunk, beszélgettünk, fényképeztünk :) Aztán go VEN kocsmák. Vicáék lemaradtak, mi Andival mentünk DC-be, találkoztunk Bettikkel meg Julcsival, és tánciztunk. Megismerkedtem emberkékkel, :))), Andi is :))) Jó volt. Bálintot már fel is vettem msn-re, meg felhívott ma :) Délelőtt felkeltem, arra hogy begörcsölt a vádlim, azt hittem, hogy meghalok. Meg tök rossz volt, Écsen elaludtam, de nagyon, és mikor felkeltem, nem tudtam, hogy hol vagyok :D Majd lesznek kép...

Szülinap Győrújbarát

Jó volt a szombat :D 16.40kor persze nem ment busz, Barbi, Zoli és Ádám busszal mentek ki negyed hatkor, mi meg a cuccokkal kocsival a Leilával meg Balázzsal, illetve felvettük a Dévidet. (Aki annyira tetü volt, hogy az már fáj...) Utána kiszáguldottunk Győrújbarátra, felszedtük Anitáékat és mentünk enni-inni, felköszönteni. Mindenki mindennek örült :) Sőt, az én szülinapomat is most tartottuk meg, én el is felejtettem hogy nem tartottunk szülinapot, és annyira jól esett ^^ Aztán kocsival meg busszal bementünk a városba Vigadóba, jött a "Sztív" :D meg a Laci is, mindenki tök beivott xD A Balázs órákra eltűnt, a Lacit ki kellett vinni a levegőre, mind a ketten annyit ittak, hogy ha rá gondolok, már berúgok tőle xD Aztán mentünk Bridge-be, oda a Leila meg a Balázs nem nem jöttek, mert elsőnek meg kellett keresni, miután meglett, annyira szarul nézett ki, hogy inkább hazamentek xD Mi meg Bridge-be mentünk ugye. Laci annyira állatul táncol...wáááá úgy lefárasztott, de jó volt (:...