Kirándultunk :)
Nahát, ez a mai nap kész volt, csak a vége nem kellett volna... :S
Reggel magamtól, már 7kor felkeltem, magamtól, nem órára. Fél órát hisztiztem, hogy bemehessek a fürdőbe -.- Reggeliztem, kávéztam, aztán olyan fél9körül elindultunk. Tiszta jó idő volt. Mentünk mentünk, elértünk Sárvárra, bementünk a várba, körbenéztünk, sőt a múzeumban be is mentünk, annyira tetszett :) Főleg a képek, annyira de annyira szépek voltak.
Aztán utána összeszedtük magunkat és elmentünk Velembe a malomhoz, elsőnek nem találtuk meg, aztán mégis bementünk. Semmit nem változott, hat éve voltam ott utoljára, semmit nem változott, max hogy most egy csaj tartotta az előadást (: Utána Cakóra mentünk enni, volt ott egy hiszti, hogy sokan vannak, apa elment megnézni, végül üres volt odabent, és tudtunk bent enni. Gyorsan hozták a hamit, finom gyümileves, pulykahusi krumplival és isteni capuccino :) Tele volt a szám, mikor mondtam anyuéknak, hogy a Bálint tuti akkor hív amikor a legtöbb kaja van a számban. Erre megszólalt a telefon :D:D:D Női megérzés... aztán a kocsiban megint beszéltünk, mert az étteremben evés közben nem akartam. Ebbe az étterembe többet tuti hogy nem megyek, mert annyit és annyira hangosan nevettünk, hogy szerintem hülyének néztek minket. Anyuval elmentünk mosdóba, elsőnek nem találta meg anya a kapcsolót, erre lekapcsolta én meg fel, ez így nem vicces, de ott az volt :D Meg beszélgettünk kint az asztalnál, ott is szakadtunk, ja meg nevettünk a mosdóban, és egy néni nem tudom mióta állt az ajtóban és várta hogy kimenjünk... Aztán hazafelé töfögve beugrottunk boltba, meg virágért.
Itthon meg kipakoltunk meg megcsináltam holnapra a sütit, közben msn-eztem meg apuval összevesztem (na ez nem kellett volna). No comment.
Most meg tanultam, lehet hogy még fogok, bár konkrétan kipurcantak az agysejtjeim... Hogy fogok végezni mindennel hétfőre :D:S nem tudom.

Megjegyzések