5/1 magyar irodalom

Ez kész. Mikszáth volt az első részben, Jókairól írt, ehhez kapcsolódó kérdések voltak. Az eslő rész kicsit bonyolult volt, de elment, nem volt annyira rossz. A második rész sem volt rossz. Kicsit az elején meglepődtem, mert nem találtam meg az érvelést. A novellaelemzésnél Lázár Ervin egyik novellája volt, de nem tetszett, a két vers (Petőfi és Vörösmarty) sem volt az igazi, nem voltam benne biztos, hogy menne a minimum 3 oldal. Szóval maradt az érvelés, ahol Spiró György indított el egy gondolatot (magyar nyelv kihalása,régi könyvek modernizálása) és ez ellen vagy mellett kellett érvelni. Én természetesen még mindig azt pártolom, hogy amit eredetiben kell elolvasni, az maradjon is az. Ez nem volt nehéz, írtam majdnem 4 oldalt.
Találtam valamit:
"Az első rész, a szövegértés sokkal könnyebb volt mint tavaly, mert sokkal érthetőbb volt a szöveg. Egyértelmű kérdések voltak, amelyek kevésbé adtak lehetőséget a szubjektivitásra, ráadásul ha az ember odafigyelt, azt is ki tudta olvasni, mi a válasz"
Na ez nem igaz...Elolvastam a szöveget, hozzá az első kérdést, és MÁR kiakadtam, hogy ez meg mi... pedig szeretek olvasni, és TUDOK is.
Na mindegy, ezen most nem húzom fel magam, érveltem és kész, remélem hogy jó is lett (:
VISZONT A MATEKTÓL NAGYON NAGYON FÉLEK!!!
Az éjjel annyira rosszul lettem, hogy nem tudtam felkelni az ágyból, hogy szóljak valakinek, hogy gáz van,így nem volt mit tenni, visszaaludtam :( Nagyon rossz volt, hányingerem volt, és annyira dobogott a szivem, hogy majd kiesett és még fájt is... nem tudom, hogy mi volt ez, de nem volt vicces, megijedtem. Remélem, ma nem lesz ilyen, szeretnék aludni.
Úgysem fogok :S
Ich vermiss Dich...... :(
Ich halte nicht auuuuuuus hüpphüpp :'(

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.