Álom

Kezdem kicsit érezni, hogy unatkozom, már lassan 2 hónapja vagyok itthon. Jó, egy csomó idő a tanulással ment el, de most nyugi van. Túl nyugi, és ezt nem szeretem, mert nem megy az idő, nem telik a 3 hét és bekettyózok ettől. Pedig nem olyan durva, volt ez már 3 hónap is...
Fáj a fejem... annyira rosszul aludtam előző éjjel, basszus, felkeltem éjjel kettőkor vmi zajra, de tesóm is felkelt, bár energiám nem volt, hogy kimásszak és megkérdezzem hogy mi a fene volt az a hang amit hallottunk/tam. Olyan volt, mint a tüzijáték, de mégsem, inkább lövés, de nálnuk, illetve még úgy tudom hogy nincs vadásszezon. Remélem tényleg rakéta volt. Puhh...
Az álom meg, amit utána álmodtam...
Valami vonatra szálltam fel, de a sofőrnél kellett jegyet vennem, és rengeteg cucc volt nálam. Alig volt hely, és háttal ültem le. Kerestem a Dalmit, hogy merre van, de nem találtam, és nem is tudtam felhívni. A Nicknek is azon a járművön kellett volna lennie, de nem volt, és akkor hirtelen nagyon nagyon egyedül éreztem magam, és ez rettenetes érzés volt :( Aztán odaértem az ELTE épületéhez, ami nem olyan volt, amilyen igaziból, de kicsit hasonlított. Oda kellett bemenni, ahol több oszt. társam is volt, akik nem is oda jöttek volna... aztán megláttam a Dalmit és vmi előadást hallgattunk meg. Kettőkor lett vége és a Dalmit kérdeztem, hogy bemegyünk-e a koleszba, ő meg mondta h a negyed hármas vonattal megy haza, én meg rájöttem hogy nem tudok hazamenni mert nincs nálam pénz, automata kell. De akk lekéssük a vonatot.... agyamra mentem saját magamnak az álomban xD
Így nem tűnik rossznak... jaj és azt kihagytam hogy az előadáson németül beszélt mindenki és pedig nem tudtam megszólani németül :( ÉS mindenki jobb volt nálam :( aaannyira rossz volt.
És haragudtam a Nickre, hogy nem volt ott és nem szólt hogy nem lesz ott. PEdig soha nem tenne ilyet. Soha, de tényleg, ha azt mondanám neki h legyen itt hnap délutánra akk itt lenne. Miért álmodtam ekkora ökörséget.
Jaj jaj jaj... hiiiiiiáááányziiiiiiiiik. ÉS nem telik a time...
Na megyek aludni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.