Már csak 1 hét :S

... és kikészültem. Ma megint egész délelőtt tanultam, de legalább most már van egy startégiám, hogy hogyan csinálom, és így kicsit legalább érzem, hogy haladok is. Annyira jó azoknak akiknek van előrehozott, vagy megcsinálták az emeltet, nekik most "csak" 2-3 tantárgy van. Na jó, annyira nem jó, mert emeltre meg kurván készülni kellett, de én mindig a mának élek :D Szóval szerintem nekik most tök jó.

Ma ordibáltam egy nagyot anyuval meg a tesómmal. Az utóbbainak nem volt cigije, és kicsit agressziv volt, vagy én nem tudom, hogy mi volt a probléma. És megkérdezte, tök bunkón, hogy miért lesz palacsinta (?) a kaja, ki fogja megcsinálni. Na vajon ki? Erre anya akkorát ordított, majdnem lerepült a hajam. Én meg vissza. Nem szoktam, de lassan nem tudom visszafogni magam, pedig nem akarok veszekedni. És persze akkor is le vagyok oltva, mikor nekem van igaza, mert szokott olyan lenni. Sokszor túlzok, de ma pl. nem. Mondjuk nem is szólt semmit. De pl. tegnap is, tiszta ideg voltam a német miatt, de nem mutattam, mert anyu szenvedett. Mindenkinek baja van a munkahelyén, elhiheti mindenki én sem punnyadok, minden éjjal görccsel alszom el a pocimba, mert belegondolok, hogy mindjárt szóbeli... Szóval annyira nekem sem jó. De nem szólok inkább semmit. Ez van. És, már bocsánat, de most abszolut nincs szükségem mások szenvedésére. Szívesen segítek, ha tudok, de most nem megy...

Ráadásul a Nickel sem úgy mennek a dolgok ahogy szeretném, lehet hogy csak én érzem így. Sőt, szerintem ő észre sem veszi, hogy valami nem stimmel, nekem pedig az 1-2 nappal ezelőtti eset után nincs kedvem ismét veszekedni vele. Mert elmondom a véleményem, és akkor kikapok. Mintha ő lenne a tökéletes... Jah, és tegnap kinyögte, csak úgy spontán, mindenféle izélés nélkül, hogy elmegy jövőre a hadseregbe. Közölte velem, hogy szeretné (és én ezt tiszteletben is tartom!tudom hogy ez az álma!) de lehet, hogy nem így kellett volna mondania. Tiszta olyan érzésem volt, mintha neki tök mindegy lenne, hogy együtt maradunk-e vagy sem. Én erre megkérdeztem, hogy akkor együtt maradunk-e, szerinte igen. Szerintem nem, nem tudom én, hogy mennyi ideig, de az kötelező, megy ide oda, nem fogunk tudni találkozni sem beszélni. Na az szép kis kapcsolat lesz... most legalább beszélünk. De ez van. Majd meglátjuk, hogy hogyan lesz, de én nem akarom elveszteni.