this is the end... :(
Hát vége, végleg vége.Ma reggel mikor felkeltem, tudtam, hogy meg kell néznem az e-mailokat.És írt is, az utolsó pár sor az volt, hogy sajnálja... tudtam akkor már, hogy vége, ennyi volt.És tényleg.A legrosszabb hogy reggel nem is sírtam, csak később és akkor viszont nagyon.Annyira szép mailt kaptam tőle később, mert írtam neki, hogy nem hiszem el hogy vége, meg hogy nehéz meg ilyenek... erre ő írta hogy soha nem fog elfelejteni, és hogy maradjunk barátok, meg hogy megtartja az összes cuccot amit tőlem kapott...
Én is, a képeket és videókat lementettem dvd-re, mert nem szeretném hogy elvesszenek.Szép emlék.
A legrosszabb, hogy nekem nem kell más, én őt szeretem, és sokáig szeretni fogom, tiszta szívemből.Szeretem.
DE ennek ellenére elhiszem, hogy nem bírja tovább.Mindig arra gondolok, hogy istenem bárcsak még egyszer...de ha mindig erre gondolok akkor soha nem lesz vége.Nem is akarom, de ha így kell lennie akkor elfogadom.Nem tehetek semmit ellene.Megpróbáljuk külön.
Die schönste 2 Jahren in meinem Leben, danke Dir dafür mein Schatz!!
Megint itt.Beszéltünk ma délután ICQ-n, annyira távolinak éreztem végig... mintha nem is lettünk volna együtt, mintha nem is ismerném.Persze érthető, hogy most nehéz, nem is azért mondtam, csak ez a távolságtartás (amit lehet hogy csak én képzeltem oda) mégjobban kikészítette a lelki világomat, és még többet sírtam.És úgy érzem, hogy még mindig van bennem, ami valamikor kitörni készül, remélem, hogy nem a legrosszabb pillanatban.De pl. ha most valaki kicsit hangosabban rámszól vagy valami, akk tuti hogy elsírom magam...
ANNYIRA HIÁNYZIK hogy azt szavakba önteni nem lehet... És hogy nem vagyunk együtt, még mindig nem fogtam fel.Ő sem, írta délután, de ha nem megy akk én nem fogom erőltetni az biztos.Csak furcsa, hogy nem írok neki minden szíre-szóra SMS-t.Mondjuk írtam neki ma pl többször mailt.Az egyikben olyan aranyosat válaszolt, de sztem azt már leírtam.Megint sírni fogok....
Annyira visszatekerném az időt... csak egy kicsit... Esküszöm ma még arra is gondoltam, hogy nélküle nem csinálom tovább, és kész, vége én itt ezen a ponton befejeztem.De nem tehetem meg ezt anyuékkal... meg a barátaimmal... és első sorban Vele sem.
Szükségem van Rá.Még a tudat hogy nem tartozom hozzá.... kikészít teljesen. Arra nem is merek gondolni, hogy lesz valakije.... a szívem szakad meg.Mást ölel,mást csókol,másra mosolyog azokkal a boci szemeivel... teljesen kikészít.Persze, hogy örülnék ha ő is boldog lenne!!!!Fordított esetben is így van, vagy így lenne... De most még túlságosan fáj.Gondolni sem tudok rá.... Most jön ki rajtam az igazi féltékenység....? Lehet. Nem tudom.
Nem tudok semmit.Utálom hogy minden bizonytalan.Utálok élni.
Én is, a képeket és videókat lementettem dvd-re, mert nem szeretném hogy elvesszenek.Szép emlék.
A legrosszabb, hogy nekem nem kell más, én őt szeretem, és sokáig szeretni fogom, tiszta szívemből.Szeretem.
DE ennek ellenére elhiszem, hogy nem bírja tovább.Mindig arra gondolok, hogy istenem bárcsak még egyszer...de ha mindig erre gondolok akkor soha nem lesz vége.Nem is akarom, de ha így kell lennie akkor elfogadom.Nem tehetek semmit ellene.Megpróbáljuk külön.
Die schönste 2 Jahren in meinem Leben, danke Dir dafür mein Schatz!!
Megint itt.Beszéltünk ma délután ICQ-n, annyira távolinak éreztem végig... mintha nem is lettünk volna együtt, mintha nem is ismerném.Persze érthető, hogy most nehéz, nem is azért mondtam, csak ez a távolságtartás (amit lehet hogy csak én képzeltem oda) mégjobban kikészítette a lelki világomat, és még többet sírtam.És úgy érzem, hogy még mindig van bennem, ami valamikor kitörni készül, remélem, hogy nem a legrosszabb pillanatban.De pl. ha most valaki kicsit hangosabban rámszól vagy valami, akk tuti hogy elsírom magam...
ANNYIRA HIÁNYZIK hogy azt szavakba önteni nem lehet... És hogy nem vagyunk együtt, még mindig nem fogtam fel.Ő sem, írta délután, de ha nem megy akk én nem fogom erőltetni az biztos.Csak furcsa, hogy nem írok neki minden szíre-szóra SMS-t.Mondjuk írtam neki ma pl többször mailt.Az egyikben olyan aranyosat válaszolt, de sztem azt már leírtam.Megint sírni fogok....
Annyira visszatekerném az időt... csak egy kicsit... Esküszöm ma még arra is gondoltam, hogy nélküle nem csinálom tovább, és kész, vége én itt ezen a ponton befejeztem.De nem tehetem meg ezt anyuékkal... meg a barátaimmal... és első sorban Vele sem.
Szükségem van Rá.Még a tudat hogy nem tartozom hozzá.... kikészít teljesen. Arra nem is merek gondolni, hogy lesz valakije.... a szívem szakad meg.Mást ölel,mást csókol,másra mosolyog azokkal a boci szemeivel... teljesen kikészít.Persze, hogy örülnék ha ő is boldog lenne!!!!Fordított esetben is így van, vagy így lenne... De most még túlságosan fáj.Gondolni sem tudok rá.... Most jön ki rajtam az igazi féltékenység....? Lehet. Nem tudom.
Nem tudok semmit.Utálom hogy minden bizonytalan.Utálok élni.
Megjegyzések