Elhallgatnak Bochiék és Rákóczi Feriék...!

"Két új cég indíthat rádióadót november közepétől a Danubius és a Sláger Rádió frekvenciáján - döntöttek az ORTT szerdai ülésén a testület Fidesz, KDNP és MSZP által delegált tagjai. Az SZDSZ-es tag nem szavazott, az ORTT elnöke pedig nem vett részt a szavazáson, már korábban távozott az ülésről. A Danubius frekvenciáját az Advenio nevű cég, a Slágerét az FM1 nevű konzorcium kapja hét évre, így megjelenhet a Klassz Rádió és a Neo FM." - olvasható az Origón a cikk,ami nem kis megrökönyödést okozott országszerte!
Az hogy mi lesz Bochival illetve Balázsékkal, és még a sok ott dolgozóval nem tudni,de abban tutira biztos vagyok,hogy ilyen 2 rádióadót NEM TUDNAK még egyszer összehozni.És ezt is minek köszönhetjük?A királyul kiépített államapparátusnak,az állambácsiknak és néniknek,akik szerintem azt sem tudják hogy mi az a rádió!És hogy mi az a színvonalas adás!Ja és ha arra a szóra gondolok hogy DEMOKRÁCIA?Szerintem egy iciri piciri beleszólásunk lett volna a dologba.
Erre az előbb olvastam,és mondták is a hírekben,hogy Majtényi László,az ORTT elnöke tiltakozásképpen lemondott.Na és erre most szükség volt?Kérdem én,kell ez most,ez a hiszti?
Ha még olyan rádiókról lenne szó,ami nem olyan felkapott,azt mondom,hogy kit érdekel.De pont a 2 legnagyobb rádiót?!
A SzondaIpszosz meg állandóan kutatja a felkutatnivalót,és tudom,hogy a nevezett 2 rádió elég szép helyen szerepelt a ranglistán!Vannak rosszabb helyezettek...
Na mindegy,innen hiába tépem a szám,úgysem érek el semmit az ég világon,csak kicsit böki a csőrömet ez a "nemkérdezeksemmitcsakmegyekasajátfejemután" döntés.
Ha pedig esetleg valaki olyan olvassa szerény blogomat,aki a fent nevezett 2 rádió beszüntetésében részt vett, csak annyit üzenek hogy: * ** ***** *********!

Megjegyzések

BigFooT üzenete…
:P
szinte már kíváncsi vagyok mit takarhatnak a csillagok :)

/nem, én nem vettem benne részt;
a korszerű technikának köszönhetően, mindennap a sláger húzott vissza reggelenként a valóság rögös talajára./
Eszti üzenete…
a csillagok olyan dolgot takarnak, ami nem kisfiúk és kislányok fülének valóak :D de ha ellenállhatatlan vágyat érzel arra h megtudd, akk megsúgom (:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.