Dreams
Tisztára úgy érzem magam, mint Bella a Twilight könyvekben, rágódok, hogy mit tegyek, hogy úgy legyen minden, ahogy a szüleim szeretnék, vagy úgy ahogyan én szeretném. A legjobb lenne mindkettőnek megfelelni, ami a német ösztöndíj lenne, vagy hogy kint tudjak tanulni, vagy legalább dolgozni. Inkább tanulni, apu vágya ez volt, és az hogy végezzem el a sulit. És ha mondanám, hogy ki szeretnék menni, nekem az fontosabb, akkor kijelenti majd, hogy egyetem után, diploma után azt teszek amit akarok. Addig nem, és akkor most 3 éven keresztül depis legyek?! Nem akarok nekik fájdalmat okozni, így is néha anyu tesz olyan kijelentéseket, hogyha én nem lennék, akkor már ő biztos hogy nem lenne. Na most ezek után hogyan közöljem, hogy mit szeretnék?
Valójában a suli sem tetszik annyira, csak azért csinálom, mert nincs más. Ha tetszene, akkor 100% jobb jegyeim lennének... De úgy őszintén, mit csinálhatnék? Mást nem tanulok, ha erre azt hittem, hogy álom-szak, és nem az, akkor a többi sem jönne be. Vagy fogalmam sincs.
El szeretném mondani, de félek, hogy mi lesz.
Nem mondhatom azt, hogy Ő fontosabb mint a családom, máshogy fontos. És nélküle nem érzem egésznek magam, de nem várhatom el tőle, hogy azt tegye amit én meg tudok tenni, amit ő nem bír, nem lehetek ennyire önző. Nem is akarok vele még erről beszélni, mert nem akarom etetni addig, amíg nem lesz aránylag biztos a dolog. De nem tudom, hogy az mikor lesz, ebben a félévben tuti hogy nem... Sőt, még a 2.-ban sem. Fogalmam sincs.
Anyu is tudja, hogy nem tettem túl magam a dolgon, látja rajtam, de ő hiszi, bízik benne hogy túllpek a dolgon, én viszont tudom hogy nem. Ő megértené, de lehet h apa nem.
És a legrosszabb, hogy nem akarnék nekik sem fájdalmat sem csalódást okozni, pedig elkerülhetetlen lesz.
P.S Tesómnak elmondtam, hogy ki szeretnék menni, és egy darabig maradni... Ő mondta, hogy támogat, meg örülne neki... Anyuék már kevésbé.
Valójában a suli sem tetszik annyira, csak azért csinálom, mert nincs más. Ha tetszene, akkor 100% jobb jegyeim lennének... De úgy őszintén, mit csinálhatnék? Mást nem tanulok, ha erre azt hittem, hogy álom-szak, és nem az, akkor a többi sem jönne be. Vagy fogalmam sincs.
El szeretném mondani, de félek, hogy mi lesz.
Nem mondhatom azt, hogy Ő fontosabb mint a családom, máshogy fontos. És nélküle nem érzem egésznek magam, de nem várhatom el tőle, hogy azt tegye amit én meg tudok tenni, amit ő nem bír, nem lehetek ennyire önző. Nem is akarok vele még erről beszélni, mert nem akarom etetni addig, amíg nem lesz aránylag biztos a dolog. De nem tudom, hogy az mikor lesz, ebben a félévben tuti hogy nem... Sőt, még a 2.-ban sem. Fogalmam sincs.
Anyu is tudja, hogy nem tettem túl magam a dolgon, látja rajtam, de ő hiszi, bízik benne hogy túllpek a dolgon, én viszont tudom hogy nem. Ő megértené, de lehet h apa nem.
És a legrosszabb, hogy nem akarnék nekik sem fájdalmat sem csalódást okozni, pedig elkerülhetetlen lesz.
P.S Tesómnak elmondtam, hogy ki szeretnék menni, és egy darabig maradni... Ő mondta, hogy támogat, meg örülne neki... Anyuék már kevésbé.
Megjegyzések