nemtom

Kaptam e-mailt, hogy lehet pályázni a 2010/2011 féléves Erasmusra, basszus nagyon sok mindent kérnek, úgyhogy lassan neki kell állnom. Nyomtatvány, hitelesített tanulmányi szerződés, német-magyar önéletrajz és motivációs levél, hallgatói nyilatkozat, 2 db útlevélkép, félév indexmásolata, nyelvvizsga bizonyítvány másolata, szakmai referencia etc etc, szörnyű, és remélem hogy március 22-ig be kell adnom :S
Dalmit írta ki ma az ICQ, hogy bejelentkezett, erre, mondom, ráírok. De nem ő volt fent, hanem a Nick, hát mi volt ez, nem tudom. Ráírtam, hogy héj a Dalminak kellene online lennie :D Mondta, hogy hát bocccs xD De megint lepattintott, és most már szóvá is tettem neki. Ha fent van, esze ágában nem jutna rámírni, ha én meg írok neki, akkor 5 perc után kijelenti, hogy bocsi de mennem kell. Egy két alkalom még elmegy, de ha már a 20. alkalommal csinálja ezt, akkor elgondolkodom rajta, hogy ez most miez... És mondtam, neki hogy ha nem akarsz velem beszélni akkor mond meg nem írok akkor semmit. De mondta hogy ez csak egy Zufall, na mondom, persze. Meg hogy ő egy elfoglalt ember akinek sok a dolga, hát akkor csak folytassa :D
Megindult az olvadás, most minden tiszta víz, undorító latyak viszont nincs hideg és nincs jég :) A szomszéd tetőről pedig nagy loccsanással esnek le a hókupacok.
Lehet hogy lesznek kiscicáink :D:D

P.S: a Mindy elesett a lépcsőn, mikor kiment wc-re, úgy kellett felállítani. Aztán úgy esett be a helyére, és nem is kelt fel, pedig tuti hogy éhes volt. És ahogy nézett... Leültem mellé. fogtam az edényét, és villával szépen megetettem. Ha mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy mohamedhez. Csak most itthon vagyok, ha nem leszek, más nem fogja ezt megcsinálni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.