Ez a hét...

Már vasárnap visszajöttem, mert hétfőn reggel koleszt kellett intéznem. Na, bementem a központiba, és kezdjük ott, hogy tök bunkók voltak a portások. Mert hogy az nem csak úgy van, hogy én bemegyek, meg hogy be kell jelentkezni etc. Mondom anyátokat. Megadtam a számom, nevem meg a kolit, és elmentem netezni. Utána megírtam 2 zh-t és megtartottam egy előadást. (ami 4es lett szóval cool). Aztán visszajöttem a koleszba, ja napközben beszéltem Harasztival, segített meg minden. Itt meg írtam kérvényt meg minden és este korán elfeküdtem, hogy alszom. Olyan mélyen elaludtam és annyira hamar reggel lett, hogy az szinte fájt. Ma meg fél9kor találkoztam Bettivel, leadtam a kolis papírokat meg elmentünk Heide fogadóórájára hogy megbeszéljük a jövő hét hétfői előadásunkat. Mondta, hogy amit eddig összeraktunk az jó de... na mondom remek, szóval egy csomó mindent át kellett írni. Elmentünk tehát a könyvtárba és összeraktuk a handout-ot, elküldtük neki, remélhetőleg jó lesz. Szegény Betti egy csomót szarakodott vele :D De meglett és ez a fontos, hétfőn meg majd imrpózunk.
Ma meg este megyünk enni-inni-bulizni. Holnap igaz zh, de nem baj, addigra kiheverem :D Legalábbis remélem.
Délután hatalmasat aludtam, olyan fejfájással keltem, majdnem beszakadt a fejem.
Jaaa és napközben kifizettem a koleszt :D:D:D

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.