Újabb hét (Monday)

Már tegnap, azaz vasárnap visszajöttem, semmi kedvem nem volt hajnalban kelni, ráadásul egyedül lettem volna koránkelős. Tudom, hogy sírás lett volna, mert a Mindy nincs ott, ahol lennie kéne. Na mindegy, hagyom is mert elsírom magam.
Ma nem történt semmi említésre méltó, tegnap sem, max annyi, hogy egy tök sz*r recsege busszal jöttünk ide, még soha nem voltam végig ébren a idefelé vagy hazafelé, de most muszáj volt, mert nem lehetett aludni. Kényelmetlen volt, nagyon.
Holnap meg menni kell tollasra, semmi kedvem nincs, meg úgy kapásból az egész naphoz nincs kedvem. De szerintem megint eljövök előbb, egyszerűen nem bírok ki ennyi órát egymás után. De most legalább nem vagyok beteg. Csak lelkibeteg, de az még sokáig leszek. Most meg majd filmezek, és megpróbálok korábban aludni, mert tegnap olyan éjfél körül aludtam el, vagy később, és nem igazán volt kellemes éjszakám, szóval kicsit fáradt vagyok. Úgyhogy nézek Austin Powers 2-t meg Oroszlánkirály 2-t és bedobom a szundit.
Szerdán meg lesz valami hülye koleszos cucc, semmi kedvem lemenni, ha nem lesz kötelező, akkor lehet hogy nem is megyek le. Max ha Andi is lejön. Szerdán már szeretek korán aludni, hogy minél hamarabb csütörtök legyen, és mehessek haza.
Az éjjel annyira hangosan csöpögött az eső az ereszcsatornából a párkányra (ami mondhatni hogy a fejem mellett van) alig tudtam tőle aludni, rettenetes hangos volt. Akkor, megint a szobánk előtt leálltak fél1kor éjjel beszélgetni. Vah, mondom ezt nem hiszem el, viszont elaludtam, akkor meg nagyon melegem volt, ha kitakaróztam akkor fáztam. Egyszóval kellemetlen volt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.