LaPushBabyLaPush (:
Hát, ez is megvolt. A fél8as busszal mentem be, Liával találkoztunk az Árkádnál, még berohantunk vettünk pezsgőt, aztán mentünk Leilához. Összekészültünk, iszogattunk, jól éreztük magunkat majd anyukája elvitt minket kocsival Laposra. Még jó, hogy a Patriék foglaltattak helyet, mert mikor beléptünk egy darab sem volt. Alig tudtunk hátra menni, valami hülye meccs volt. Azt hittük, hogy később elmennek majd, de nem tették xD Sőt, egyre többen jöttek. Fent is meg lent is annyian voltak, próbálkoztam táncolni Liával is, Leilával is, de nem jártunk túl nagy sikerrel :D Aztán Lia a Ferivel elment valamerre, mi meg még kicsit beszélgettünk az asztalnál, ott volt a Szabi is (Leilapasi, aki tök aranyos :D) Egy csaj leült az asztalhoz, és egyik srácnak az öléből zuhant a másikba, akik láthatóan élvezték a dolgot. Szóltam nekik, hogy be fog hányni, vigyázzanak és placcs xD Legalább vagy hatszor, és meg majd' az összes parfümömet odafújtam, de muszáj volt. Aztán nem is tudom hogy ki, de kivitte a levegőre. Ehm, aztán elmentünk a Szabolcshoz vizipipázni, meg ellenni, mert Laposon nem lehetett semmit sem csinálni. Lívia nem volt velünk, gondoltuk, majd ha van valami telefonál, aztán kb. egy óra után észrevette a Lei hogy nála van a Lia mobilja :D muhaha, aztán visszamentünk, összeszedtünk mindenkit és kocsival hazamentünk, bekajáltunk és aludtunk. Aztán az 1.10el hazamentem, és aludtam ... volna, ha hagytak volna, de nem hagytak ...
Ma meg takarítottam, meg délelőtt shopping körútra mentünk, meg apa végleg búcsút mondott a munkahelyének meg annak a buzinak is hogy rohadna meg... Mindegy, még másfél hónap,és nyugdíjba mehet, végre :)
Holnap meg főök, mosok, takarítok és vasárnap jöhet a nyuszi. Meg a big family, ami megint vicces lesz, itt a nagy lakás, és nem fogunk elférni. Vááá és még tanulnom is kell, nem haladok semmit -.-

Megjegyzések