Sikerült a Filterem :D

Ez a hét már megint kiakasztó volt :D Hétfőn visszamentem (persze kutyust nem vettünk vasárnap, mert annyira brutális idő volt, hogy nem volt kisállatpiac...) szegény Bálint eljött elém, szarrá ázott, illetve áztunk... De azért vicces volt :D Aztán kedden mentem filtervizsgára, írásbelire, nahát az is egy vicc volt... Bementünk a terembe, erre mondta Bakainé, hogy levelezősök és Ba-sok menjenek vele, mert nem a nagy teremben lesz a Hörverstehen. Na mondom, szuper, megfagyunk mire egyik épületből átmegyünk a másikba... Ráadásul annyira doboz hangja volt a szövegnek, alig lehetett elsőre valamit érteni belőle, de aztán megcsináltuk... Sikerült is, később mondták. Aztán visszamentünk, megírtuk a Leseverstehent, hát kicsit nehéz volt... -.- Aztán jött az argumentáció, abból szerencsére az volt az egyik, amit zh-nak írtunk, szóval azt le is írtam még 1× :) Aztán kultúrtöri (na az egy VICC volt :D) miután beadtuk, mondták is hogy az mindenkinek megvan. A nyelvtan nehéz volt, arra mondtam is hogy nem lesz meg, de meglett :D Volt olyan feladat, amivel még életemben nem találkoztam, hagytam is a francba.
Aztán délután Bálinttal DC-ben söröztünk ♥ Olyan 11körülre értem vissza a koleszba, megnéztem a hotmail-en, hogy megvan-e a cucc, és láttam hogy nincsenek nevek... Na mondom, most vagy mindenki megbukott, vagy mindenki átment, és szerencsére az utóbbi volt :)
Szerdán elmentünk a kommunikációt aláírni, meg beadtuk a tesit, szóval az is elrendezve :D
Aztán tanultam, este Magisterben voltam aztán olyan fél1 körül visszaértem a koleszba és aludtam. Reggel zokniban mentem el fürdeni :D:D:D Kicsit fáradt voltam, és tanultam egy kicsit. Felmentem az O-ba, mindenki ideges volt, egy kicsit xD A levelezősök több mint 1 órát voltak bent, és csak 3man vannak... kicsit aggódtunk, hogy mi lesz. Aztán még az elején bementem, szerencsére a Goldene Zwanzigert húztam, amivel mázlim volt :D Megvédtem és kijavítottam az argumentációt, elmondtam a törit és kimentem, jött utánam a tanárnő, hogy írjam alá, összességében 3mas lett, ami tök jó :D
Aztán hazarohantam és aludtam... Ma meg takarítottam, mert holnap jön a Bálint, vasárnap meg családi buli lesz :))

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.