Péntek este ^^

Tegnap kicsit kikészültem.. voltunk bent a mamánál a kórházban, rettenetes állapotban van, basszus, akkor hozták vissza gyomortükrözésről, nagyon nemjó állapotban volt. A doki azt mondta, hogy nem ehet semmit, nem juttathat be semmit a pocijába mert el vannak záródva a belei és nem indul be az emésztés, hanem minden fordul vissza és kijön belőle. De már annyit hányt, hogy már a nyelőcsöve is teljesen kikészült. Szóval fogalmam sincs, hogy mi lesz vele. Mert sokáig nem fogja bírni csak infúzióval, szegény így is olyan gyenge. Anyuék nem is merték neki megmondani, hogy valami daganat van a gyomrában.. De ez még nem 100% biztos, majd következő héten lesz ct és majd akkor biztosra tudni fogjuk, hogy mi a baj. De addig is mi lesz, nem tudom. Elvileg szondával szeretnék etetni, az orrán keresztül, de hogy azt hogyan...? Fogalmam sincs. Majd foglalkozunk azzal is ha itt lesz az ideje. Minden esetre nagyon rossz volt így látni. Hazajöttem és átmentem Vikihez, kicsit kisírtam magam, és meg is könnyebbültem talán. Aztán néztünk filmet, nagyon tetszett :) Utána meg boroztunk meg beszélgettünk, basszus fél11ig ott voltam.. Azért vicces volt, meg megbeszéltük, hogy elmegyünk este Vertigoba, anyuja hazahoz minket, szóval megyünk egyet partizni.
Kegyetlen hideg van...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.