RegHét 2011 (:
Hát igen, olyanra sikerült, mint amilyenre elterveztem, kemény OFF bulik volt az egyszer biztos (: Vasárnap este kezdtük az egészet, este tök sokan átjöttek a szobába, mindenféle piák kerültek az asztalokra, gondoltuk hogy végigkóstoljuk az összeset.. ennek a következménye az lett, hogy egész jól éreztük magunkat :D Aztán kicsit később lementünk DC nyitóra, azt hittem hogy ezren lesznek, és simán be tudtunk menni. Tánciztunk, ittunk még ott is, aztán egész korán visszamentem a koleszba, mert nem sokat aludtam és a pia miatt olyan rohadt álmos lettem, hogy majd' bealudtam táncolás közben. Hétfőn részemről nem volt buli, Diáék iszogattak meg beszélgettek a társalgóba, én nem mentem ki mert egyrészt fáradt voltam, másrészt meg kedden reggel mentem V.Szabóhoz, mondanom sem kell, feleslegesen... na mindegy, de bementem. Kedden aztán megint jött egy csomó mindenki a koleszba, ittunk ..megint.. aztán lementünk DC-be, na akkor este egy órába tellett mire bejutottunk, annyira sokan voltak. Még jó hogy a Döme fogott, mert különben simán elestem volna, vagy összenyomtak volna. Bent akkora party volt :D Fú, össze-vissza táncoltunk, nagy nehezen megtaláltak Vicáék is, aztán velük is tánciztunk, aztán megint csak átaludtuk a napot :D Na és a lényeg az egészben... a szerdai buli :D Megünnepeltük, hogy Erika veszprémi lett, elmentünk hozzájuk az albiba és ott elkezdtünk inni. Bettiék hoztak diópálinkát :D Hát sittysutty elfogyott, és tényleg finom volt, csak jó erős.. Nahát onnan mág úgy mentünk el Otherside nyitóra, hogy végigordítottuk meg röhögtük az utat, menni senki nem tudott, de inni ittunk :D Annyira jó volt hogy wáá :D Othernél meg megláttam Vicust (mondanom sem kell hogy milyen reakciót váltottunk ki egymásból) aztán bementünk. Bent találkoztam egy csomó mindenkivel, de hogy kikkel arra nem emlékszem... :D:D De táncolni nem mertem, inkább megálltunk az ajtóban, mert annyira nagyon meleg volt, hogy féltem hogy rosszul leszek. Aztán nem tudom hogy mikor, eljöttem egyedül vissza a koleszba, úgy szédültem mint az állat, koncentráltam hogy egyáltalán tudjak menni xD Aztán csináltam magamnak a szobában kaját, és elaludtam kajálás közben xD Az volt az est fénypontja, negyed óra múlva éreztem hogy zsibbad a könyökem és elmásztam az ágyamba :D Persze egész nap aludtunk, aztán a fél5sel hazajöttem.
Ma meg elmentem délelőttre (!!) tesómmal dolgozni, hát kicsit nehezen keltem fel reggel, meg tiszta nyomott vagyok egész nap, de nem baj.
Jövő héten meg nem jövök haza, lent leszek 2 hétig a koleszban, na ilyet sem csináltam még :D
Ja és persze, az asztali gépünk az tönkrement, apa bevitte szervizbe, elvileg meg tudják csinálni, de nem biztos hogy mindent le tudnak menteni :S Szóval remek. Nekem még mindig az az ötletem van, hogy lecseréljük azt a gépet, én kapok egy másik laptopot, ez pedig kikerülne a konyhába, csak most per pill nem ez a legfontosabb...
Megjegyzések