Wedding
Tegnap megvolt az esküvő!! :)
Reggel Kata már hajnalban elment a Verával fodrászhoz meg mit tudom én hogy hova, aztán utána nem sokra rá meg én is felkeltem, nem nem tudtam aludni. Pedig nem is voltam ideges az esküvő miatt, vagyis nem ideges hanem nem izgultam. Nem úgy a Kati :) Aranyos volt egész nap, azt hittem kicsit hisztis lesz, de nem volt semmi gáz, nagyon szép volt büszke voltam rá nagyon! :)
Na hát itthon összekészülődtünk, csak ketten voltunk anyuval, mert apa elment megcsináltatni a kocsit (az is k*rva szép lett!!) Aztán felöltöztettük a menyasszonyt, könnyebb volt, mint gondoltam, kicsit a fátylat volt nehezebb belerakni a hajába, de azt is megoldottuk. Mondanom sem kell, szét röhögtük az agyunkat. Mikor megjöttek a Kariék, "kikérni" a menyasszonyt, akkora lett a szeme, mondta hogy csodaszép lett :) Aztán kicsit itt elvoltunk (ezek a kiskölykök akkora buták hogy az nem igaz!) én Erzsi néniékkel mentem a Zichy Palotához, ott még vártunk egy csomót, mert voltak előttünk és megcsúsztak, de nem baj, csak nagyon meleg volt és már fájt a lábam a cipőmben. Utána megvolt az esküvő, minden rendben volt, kicsit nehezen ment fel a gyűrű ( :D), a szülőköszöntőnél meg majdnem elsírtam magam, de visszafolytottam... Jöttek a puszi meg grat-hegyek, aztán jöttünk haza (persze elég sokat kellett rájuk várni, mert fényképezték őket). Itthon elvoltunk, iszogattunk, sokan voltunk meg melegünk volt, de nem volt rossz. Aztán Gergő elvitt az étteremhez, és megkezdtük a bulit. Mikor kihozták az aperitive-t elmondtam a szöveget, hát mit ne mondjak volt sikere, DE nem vehették fel videóra mert nem engedtem meg. Lett fénykép, én nem akarom magamat visszanézni. Aztán vacsoráztunk egy nagyot, isteni volt minden, telezabáltam magam, aztán a Kari meg a Kati elindították a táncot. Tánciztunk, olyan fél10 felé tojásosat játszottunk, hát volt annak is sikere XD Később meg kihozták a (borzalmas XD) tortát meg sütiket. Na akkor volt az az idő hogy az amúgy is elég lapinyó társaság (nem a mi famíliánk, hanem a másik) még lapinyóbb lett, és az egyik csaj mondta hogy fel kellene dobni, mondom ok. Kértem egy jó gyors számot, megtáncoltattam a Katit és gyorsan kézenfogva kirohantam vele az étteremből, a Karesz meg mint az állat futott utánunk :D Elkapta én meg visszarohantam és elloptam a menyasszonyi cipőt, amiből a Karinak innia kellett, igaz nem pezsit hanem sört, de megitta, ügyes volt :D Nem sokra rá átöltöztettük a Katát menyecskeruhába és volt menyecsketánc, kloffoltam meg csörögtem hogy vihetik :D Apa el is vitte a hátsó bejáratnál ki akarta szöktetni a Karesz meg már ott várta XD A menyasszonytánc után meg már annyira elfáradtunk hogy csak pihegtünk (ráadásul jó kis vihar volt kint) aztán összepakoltunk (kicsit kacifántosan) fizettünk és eljöttünk haza. Összességében szerintem jól sikerült, csak nem tetszett a fél társaság hihetetlen passzivitása, olyanok voltak a Kari szülei is, mint akik most vannak először esküvőn... Na mindegy, utólag hallottam hogy tetszett nekik :D Szerintem nem volt ez rossz... :D Számomra tökéletes nyárzáró!
Megjegyzések