Félhulla.!
Direkt hazajöttem csütörtökön este, hogy legyen 3 teljes napom hogy tanulhassak. Pénteken ügyes voltam, semmi anyagom nem volt, de lazán 3-4 óra alatt összedobtam a lexikológia beadandómat :) Utána nekiálltam a nyelvtörténetnek, de nem jutottam vele túl sokra, inkább áttettem mára. Hát még ma sem értem rajta teljesen végig, az utolsó 2 kérdést nem dolgoztam ki, mert már fel sem fogom amit olvasok. Holnap felkelek időben (nem úgy mint ma meg tegnap) és átrágom magam rajta még 1× vagy 2×.
Amúgy ma reggel lehetett felvenni a vizsgákat, hármat beraktam decemberre, három meg maradt januárra, plusz meg még lenne a pszichológia, de nem engedi felvenni a neptun. 3. félévben vettem azt fel és 3× mentem belőle vizsgázni, de nem sikerült, nem tudom hogy miért nem engedi felvenni, nincsen hozzá semmiféle kikötés. Lehet hogy figyelte hogy nem voltam bent egy darab órán sem, néha volt katalógus, és egyszer sem szerepeltem rajta :D :D Lehet ez is gázos. De mondjuk a pszichológia érdekel engem a legkevésbé. Nem 36 hanem 34 kreditem lesz, na bumm. Azért kíváncsi leszek, hogy milyen gyak.jegyeim lesznek :) Csütörtökön még lesz egy szóbeli vizsgám interkult. kommunikációból, mert a zh-m (milyen meglepő) nem sikerült, hát NULLA tanulással nyilván :D De most tanulok rá majd a héten, úgysem lesz más, aztán levizsgázom és jó lesz.
Szerdán meg jön a Gergő a koliba, akarnak egyet bulizni meg inni, én mondjuk annyira nem akarok mert be kell mennem csütörtökön mind2 órára meg ugye akkor lesz a vizsga, nem akarok úgy kinézni mint a mosott sz*r :D Aztán az egész hétvégét Gergővel töltöm, majd kitalálunk valamit, hogy mit csináljunk :) Vasárnap meg jövünk ide hozzánk ebédre, aztán este visszamegyünk Veszprémbe. :)
Megjegyzések