Megint begyulladt a torkom, köszönhetem a kedves Volán-busz-nem-jövetelnek. Nagyon brutálisan megint a bal mandulám, most szerencsémre a jobb nem. Viszont nagyon nehezen nyelek és nagyon oda kell figyelnem hogy mit eszem meg hogy mennyire rágom meg, melyik oldalon nyelem le. Meg félek hogy rámegy a gyulladás vagy a fogamra vagy a fülemre. És akkor az gáz, meg figyeltem hogy ne lázasodjak be. Szerdán ráadásul vizsgám lesz, amire még semmit nem tanultam szinte, a szakirodalmat elolvastam, meg a szociolingvisztika is hasonló volt tavaly, szóval van fogalmam a dologról, viszont nem tudom hogyan lesznek a tételek. Na mindegy is, majd lesz ami lesz :)
Ma reggel elmentünk vásárolgatni, mivel apus péntekig dolgozik, nem tudunk mikor menni vásárolni, így megvettünk szinte mindent Szentestére :) Meg elmentem apuval fát venni, nagyon szép csak szerintem kicsit drága volt meg nem olyan magas. De szép :) Délután meg tanulás helyett aludtam, mert nem voltam valami jól.
Holnap megy megyek vissza, még tanulok, meg szerda délelőtt is, aztán vizsgázom és utána karácsonyozunk a többiekkel. Már tökre várom :)
Viszont nem tudok átköltözni a Diushoz, mert a szobatársa bekavart, nem hajlandó aláírni a papírt, holott neki semmit nem kellett volna csinálni. Csak aláírni, még csak a helyemre sem kellett volna átköltöznie. Szóval hurrá.. de ez a csak AKKORA HÜLYE hogy az már szinte fáj.

Megjegyzések