Hm.. mostanában úgy érzem, nincsen minden teljesen rendben. Kicsit szétcsúsztunk. Azt hittem, hogy csak én túlzom el, de rájöttem, hogy nem feltétlenül. Megpróbáltam elmagyarázni a Petinek, hogy mit hogy érzek, hogy ezt érzi ő is, vagy csak én lihegem túl. Nyilván ő is érezte... de ha böki valami a csőrét, akkor már vagy ezerszer elmondtam neki, hogy tessék szólni, megbeszéljük, mert különben minden csak gyűlik-gyűlik, aztán akkor veszünk össze. Kezdeményeztem, beszéltünk róla aztán kb. ennyiben meg is maradt az egész. Őszintén szólva, egy kicsit le vagyok sz*rva az utóbbi időben, de ő ezt persze nem ismeri el. Mert nekem tudomásul kell vennem, hogy ő fáradt. Hétvégén dolgozik. Vagy tanul. Megértek mindent, de akkor neki is tudomásul kell vennie, hogy lehet hogy nem leszek túl jó kedvű. És persze fogalma sincsen róla, hogy miért vagyok sokszor mérges, holott megbeszéltük és őszintén szólva, semmi kedvem minden egyes nap ugyanazt elmondani. Meg akkor a szombat.. kiderült, hogy lehet hogy csak én megyek a Dalmiék esküvőjére. Mert beközölte hogy a cégnél akkor van valami zárás és hogy csak úgy nem mehet el. Na, nem halnak bele ha szabira megy, majd megoldják. De ha így gondolja, akkor felőlem, dolgozzon, bár aug. 20. még mindig ünnep. De mindegy. Akkor menjen dolgozni, én megyek a Dalmiék esküvőjére!
Szóval így összességében az a bajom, hogy a karrierje fontosabb lett, mint én, és ezt nem néztem volna ki belőle, nem így ismertem meg. És tényleg így van, mert szombaton, amikor vártuk a többieket, akkor ez el is hangzott. Hogy neki most első sorban a karrierje a legfontosabb, meg a pénz, mert hogy mindazt meg akarja adni a családjának, amit ő megkapott otthon. Én nem a Peti karrierjéhez akarok hozzámenni! Én nem a karrierjével akarok lenni basszameg, hanem vele. És nem minden nap 0-24ben! Mert tudom hogy hétköznap fáradt, meg is értem, de könyörgöm, azért hétvégén jól esett volna. Kapcsolatunkban a romantika egy nagy nulla lett, pedig nem így volt. Ja és akkor nagy magabiztosan közli velem hogy 2 évig sőt ha megy tovább is, akkor még legalább három és fél évig így lesz, és hogy én ezt nagyon jól tudtam. Igen. Tudtam, de azt nem mondtam hogy ki is fogom bírni! Türelmes vagyok. Szeretem őt. De egy idő után ha besokallok, akkor lépek, aminek még nem jött el az ideje, de ha így meg még sokáig, akkor el fog jönni az ideje. Ez az egész akkor sem lesz sokkal jobb, ha dolgozni fogok. Bár lehet hogy akkor kevésbé foglalkoznék vele, lehet hogy az kell, hogy ne foglalkozzak vele és észre vegye hogy mindez milyen rossz. Csakhogy nem megy, ráadásul akkor dolgozik inkább vagy tanul vagy mittudomén.
És akkor ma reggel eszembe jutott a Niki meg a Bandi. Igen ők is ezt csinálják/csinálták, keveset találkoztak, mert a Bandi agyba főbe dolgozott. Illetve dolgozik... de a Niki nem én! Végtelen türelmes, csendes, sokat tűr. Én nem ilyen vagyok.. erről írhatnék tovább, de nincsen kedvem belemenni.
Összegezve: fogalmam sincsen hogy mi van vagy mi lesz. Nem tudom.
Megjegyzések