Megvolt az esküvő!!

Szerdán éjjel, olyan 2 óra körül elindultunk Németországba. Fogalmunk sem volt róla, hogy ennyire rohadt hosszú lesz. Igazából nem volt semmi baj, azt leszámítva, hogy a Petinek nagyon fáj a szeme, és eléggé zavarta a vezetésben. Igazából semmit sem tudtam szegénnyel kezdeni, nyomkodta, meg dörzsölte, de nem igazán lett jobb. De azért időben odaértünk, pont szuper időben, kb. olyan fél 4 körül már ott voltunk a hotelban. Egy kicsit keringtünk Solingenben, mert nem gondoltunk volna, hogy ennyire nagy :D Meg hogy ennyi részből áll.. aztán belőttük a GPS-t és sutty meg is találtuk. Egy nagyon szuper kis hotel, nagyon tetszett a szoba is. Volt némi gondunk a villanykapcsolókkal, de utolsó napra már arra is rájöttem, hogy a konyha részen hogyan lehet felkapcsolni :D

Első nap, szóval csütörtökön, kipakolásztunk, aztán elmentünk Solingenben sétálni, meg kajáltunk, telezabáltuk magunkat. Én konkrétan ebben a pár napban annyi húst ettem, hogy most egy ideig úgy érzem, hogy nincsen rá szükségem... A hotelben rájöttünk, hogy rettenetesen puha az ágy :D Konkrétan mikor lefeküdtünk, begurultunk a közepére mind a ketten. Ami annyira nem volt jó, tekintve hogy éjjel sem volt valami hideg. Meg is lepett, hogy nagyon szép idő volt, és nem esett, egészen szombatig, mikor is jól megáztunk, de ezt majd később.

Pénteken kimentünk a vasútállomásra és jó drágáért (mivel még nem tudtuk hogyan van) vettünk ICE vonatjegyet, ami annyiból megérte, hogy ültünk ilyenen is :) Kb. 160 km/h-val mentünk, szóval jó gyorsan beértünk Kölnbe :D Sétáltunk egy rohadt nagyot, megkerestük a templomot, ahol a Dalmiék esküvője volt, aztán elindultunk vissza a városba. Pont arra mentünk, amerre a Philipp szülei laknak, mondtam a Petinek hogy a 3 házból valamelyik a Phil szüleié. Erre látom, hogy egy hasonló alak, mint ő megy be az ajtón és néz ki ránk, hogy mi mit nézünk, és bemegy az ajtón. Mondom a Petinek, hogy ez szerintem ő volt.. erre Peti odakiált neki, és jön ki a Phil hogy hát hellóóó, hát ti? :D Na mondom, akkor megtaláltalak titeket :D Szólt a Dalminak, aki baromira örült :) Aztán láttuk, hogy mennyien vannak, meg szerveznek mindenféle progit, aztán mi a Petivel el is köszöntünk, hagytuk őket had szervezkedjenek. Mi meg aztán ettünk (természetesen húst) és elmentünk Solingenbe, egy olyan tömött vonattal, hogy majdnem elájultam. Alig tudtunk leszállni..
Solingenben még elmentünk boltba, meg bementünk patikába, megkérdezni, hogy mit kezdjünk a Peti szemével... De mondta a nő, hogy mossa hideg vízzel, mást nagyon nem lehet.. 

Szombaton összekészültünk, gondosan megterveztük hogyan fogunk menni, melyik vonattal. Szépen el is mentünk, nem is volt gond, bár aznap az idő már nem volt az igazi. Elmentünk a templomhoz, nagyon szép volt az esküvő!! :) Utána elszáguldottunk vissza a vasútra, egy jegyet sikerült venni, másikat nem, mert az istennek nem fogadott el pénzt az automata... aztán még jó, hogy volt egy zsák aprónk, azokat bevette, így tudtunk venni jegyet.. Elvonatoztunk Solingenbe, bepattantunk egy taxiba és elmentünk a Tanzfabrikhoz, ahol a lagzi volt. Örömmel vettem, hogy nem mi értünk oda utolsónak :) Ráadásul Dalmiék fényképezkedni voltak, szóval még ők sem voltak ott. Érdekes volt az esküvő :) Volt benne magyar is, német is, nekem nagyon tetszett, és szuperül éreztem magam :) Finom volt a kaja is, bár néha fogalmam nem volt hogy mit is eszem :D :D 

Sajnos a menyasszonytánc után eljöttünk, mert másnap már indultunk haza, és 12ig el kellett hagynunk a szállást, és azt szerettem volna, ha egy kicsit jobban kialusszuk magunkat, és nem kelünk fel fél8kor. Aludtunk egy ideig, aztán lementünk reggelizni, összepakoltunk, meg lecuccoltunk a kocsiba, kicskkoltunk és olyan délelőtt fél 11körül elindultunk haza. Úgy volt hogy Solingenben vásárolok, hozni szerettem volna haza Kölsch-t, de aztán nem mentünk be boltba, amit eléggé megbántam, mert alig találtunk valami helyet, ahol tudtunk vásárolni. Aztán ahol megálltunk enni, ott egy csomó mindent vettünk, aztán jöttünk haza. Szakadt az eső és eléggé fos idő volt, alig láttunk valamit. De olyan éjfél-fél egyet saccoltunk, hogy hazaérünk, és 1re itthon is voltunk :)

Összességében nagyon jó volt az egész! :) Jó volt látni a Dalmiékat, és következő nyáron megyek, és meglátogatom őket :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.