Voltam a héten elsősegélyből vizsgázni, természetesen nem sikerült. Kellett egy bábut újraéleszteni, az nem volt annyira rossz, viszont lélegeztetni nagyon nehéz, kb. már majdnem elájultam, de levegő az nem ment bele. Aztán húztunk tételt, ott az A-nál buktam meg, mert nem mondtam hogy a mittudom én milyen kötésnél 2 mull pólya kell, és nem egy. És ezért megbuktattak. Mondjuk a B részéhez hozzá sem tudtam volna szólni, szóval mindegy, hogy melyiknél bukok meg. Pedig még a könyvet is végigolvastam, és szerintem a csoportból ezt sokan nem tették meg. De mégis sikerült nekik, mázlijuk volt. Mondjuk rohadtul meg lehetne érteni, hogy mi csak egy szaros jogsit csinálunk. Nem mentőstisztek leszünk!Ha baleset van, nekem kb. annyi időm lesz, hogy hívom a mentőket, utána vagy elájulok, vagy egyéb dolgok történnek :D Én nem bírom, nem tehetek róla, de ezt bent nem mondhatom meg, mert akkor soha nem lesz meg a jogsim.
A héten felfáztam, eléggé kellemetlen volt, ráadásul a vizsga napján szarrá áztam, és akkor még jobban megfáztam, aminek a következménye az lett, hogy pénteken dokihoz kellett mennem, mert már annyira fájt a pocim. Kaptam antibiotikumot, egy nap táppénz, aztán csá. Ma már jobban vagyok mondjuk, még fáj, de már jobb, mint mondjuk csütörtökön.
Vasárnap meg cuccolunk a lakásba!! Igaz, még nem alszunk ott, mert még vannak dolgok, mondtam a Petinek, amik az én komfortérzetemhez elengedhetetlenek, szóval bevásárolunk, utána mehetünk! Anyuval ma írjuk össze, hogy mik kellenek még mondjuk pl. a konyhába. De még vannak apróságok, amik nagyon kellenének. Mondjuk egy ruhaszárító, amit már vagy 1 hónapja vadászunk. Jó találtam, de 7ezerért nem fogok venni, csak mert Vileda. De tök izgi! Következő hétvégét kettesben töltjük, csak kettesben!! :)
Ráadásul most úgy érzem, hogy kb. minden rendben van velünk, szóval kicsit nyugodtabban is megyek a lakásba.
Peti ma megy (elvileg) kiiratkozni. Nem tetszik neki a suli, és próbáltunk kiskapukat keresni, hogyan hagyhatná ott anélkül, hogy több száz ezret kellene fizetni. Nem könnyű az eset..
Megjegyzések