94...

Egyik nap, gondoltam már úgyis nyár van, beszélek a sminkessel meg a fodrásszal, hogy összehozzunk egy próbát. A smink még csak hagyján, az ráér, de a hajamat tudnom kellene, hogy milyen legyen, mert akkor olyan fátylat választok, vagy tiarát, vagy akármit. De még azt se nagyon tudom, hogy milyen legyen a hajam... A sminket elküldtem a Dórinak, hogy lássa, ez nekem jó lesz-e vagy sem. Majd megmondja, nem ragaszkodom nagyon semmihez :) Direkt azért választottam őket, mert egy helyen vannak, gondoltam egyben letudom a 2 dolgot. Még jó, hogy írtam a Dórinak, mert mondta, hogy nincsen már náluk a fodrász csaj. Hát mondom, bammeg, ezt nem hiszem el. De aranyos volt, mondta, hogy ő teljesen mobil, így jön és ahol tudja, megcsinálja a sminkem. Így következő héten pénteken este megyek próbasminkre, július 2-án 9-re meg megyek hajat csináltatni. Addigra azért néhány esélyesre le kellene szűkítenem a repertoáromat.
Hétvégén voltunk versenyen, sajnos 2 kizárás lett, de legalább tanultak belőle :) Meg jól el is áztunk, jött egy "kis" eső és nem nagyon akart elállni. A megkezdett futamot azt kint befejezték, aztán utána fedettben folytatták, ott meg kicsit oxigénhiány lépett fel és volt vagy 40 fok, 99 % páratartalommal... Apit az egyik csapattárs sátrában kint is hagytuk, mondtam, hogy nem kéne behozni, megfullad szegény. Aztán idővel szellőzött kicsit. Utána mentünk Polányba, mert vasárnap volt a Zórának a keresztelője. A plébános saját magához képest normális volt, nem volt semmi gond, Zóra baba egy hang nélkül végignézte, hogy mi történik vele, nagyon helyes volt :) Utána meg mentünk a Nikiékhez kajálni, sütizni meg ilyenek, a szokásos, utána meg jöttünk haza. Jó volt :)
Peti meg kitalálta, hogy ő majd jól meglep, hogy mikor meg hova megyünk nyaralni. Tudja, hogy mennyire nem szeretem az ilyet, meg azt is tudja, hogy kiszedem belőle :D Végül nap végére ki is derítettem, hogy június 12-én vasárnap indulunk szerdáig Visegrádra, szupi kis hely, és vihetjük Apit is, szerencsére. Ez volt a fő szempont, nem akartam volna panzióztatni. Július 23-án szombat-vasárnap úgyis Ágiéknál lesz, mert megyünk Veszprémbe Utcazenére. Mondtam a Petinek, hogy mielőtt panziót nézünk szegénynek, kérdezze meg az Ágit, hogy tudja-e vállalni, szívesebben adom oda neki, mint bárki másnak, meg őt Apollo is nagyon szereti. Szerintem jobban fogja viselni a dolgot mint egy tök idegen helyen.
Éjjel alig tudtam elaludni. Folyamatosan az esküvőn kattogtam. Már vagy 100x eljátszottam, hogyan zajlik majd le, és félek kicsit, hogy minden rendben legyen. Illetve nem is félek, hanem nem tudom, hogy milyen érzés. Jó is, rossz is :) Izgulok. 3 hónap. Atyaég.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.