May

Ah, hol is kezdjem..

A Weiss-nél a karrierem amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is. Sajnos belefutottam egy auditba, ahol a németek arra az elhatározásra jutottak, hogy felesleges Magyarországon beszerzést csinálni (ami nem igaz, de ők tudják). A kismama még maradhatott, de nekem mennem kellett azonnalival. Bementem aznap dolgozni, délután 3-kor meg már nem volt munkahelyem. Kihangsúlyozta az ügyvezető, hogy NEM az én hibám volt. De hát ez sokat nem változtat azon, hogy két szék között.. hazajöttem aznap teljesen kibukva. Peti a kutyákkal elment edzésre, maradni akart itthon velem, mert látta, hogy teljesen padlót fogtam. Mondtam neki, hogy menjen csak, mert jobb nekem most egyedül. Kibőgtem magam, betoltam egy üveg bort teljesen egyedül (isteni volt!!) és mellé elszívtam kb. egy teljes doboz cigit és a Lukynak bőgtem a telefonban.Teljesen offon lettem, szerintem én még soha nem voltam ennyire kibukva munka miatt. Pláne, hogy megtalálod azt, ami szinte mondhatni tökéletes, megy, 2 hét után egyedül csináltam dolgokat! Bent dicsértek, a németemet szerették. És mégis így jártam. Néha kezdem érezni, hogy a karmám nagyon rossz. Valami nagyon rosszat tehettem, hogy ennyire büntet. Pedig már nagyon szeretnék egy munkahelyet ami jó, értek hozzá, szeretem csinálni és normális fizetést kapok, amiből mondjuk meg is tudunk élni.

Másnapra összeszedtem magam, és gyorsan elkezdtem intézkedni, hogy vissza tudjak jutni a kormányhivatalba, ha más nincs, egy ideig jó lesz. Ameddig nem lesz más. Sikerült is, pénz most is röhej, de legalább jogviszony van, munka van (de az is milyen, te jó ég…). Most megkaptam azt a „nemes” feladatot, hogy 1969-2015-is szét kell válogatnom az irattárban a vezetékjogok Vas és Zala megyére. Ezzel nem is lenne gond, ha mondjuk nem lenne időhöz kötve, de időhöz van. Június (!!) végéig. És a mai napig azt hiszi az osztályvezető, hogy ez meg is lesz. Május közepe van, csinálom csinálom és nem nagyon fogy. Minden irattárban töltött óra után egyre inkább semminek érzem magam. De tartom magamban a szuflát, mert muszáj. Meg itt nagyon szeretnek. Én is őket, ez nem téma. Csak a fizetés meg a mostani meló sz*r.

Aztán Beával beszéltem valamikor, mondta, hogy küldjem el neki az önéletrajzomat. Be is hívtak interjúra, ami életem eddigi egyik legnagyobb élménye volt! Hozzászoktam a kis egyszerű, gyors interjúkhoz, ehhez képest ez 1 órás volt legalább és olyan kérdésekkel, hogy majd’ betojtam. Tipikus interjúztató szöveg, nem hiszem, hogy felvesznek, mondjuk, de attól még élmény volt. Bár a lényeget, munkaidő, fizetés, öhm MUNKAKÖR az nem derült ki. Azt sem tudtam mondani, hogy júniusban van 9 nap amikorra kellene szabadság. Nem volt rá egyszerűen lehetőségem. De majd ha lesz valami a dologból, akkor majd mondom. Sokszor nem tudtam eldönteni, hogy az interjúztatónak szimpatikus-e amilyen vagyok, vagy nem. Néha inkább azt éreztem, hogy nem.. De egyszer még mosolygott is, vagy valami olyasféle volt, de gyorsan eltakarta. Ráadásul hatalmas kék szemei voltak és úgy belenézett a szemembe, hogy kicsit zavarba jöttem. Bírom a szemkontaktust, de csak egy ideig, folyamatosan nem. Ami sz*r, hogy jelenleg a cég Csanakon van, olyan helyen, ahol busz érdekesen jár, mondjuk úgy és elég messze van a buszmegállótól. De 1 éven belül ki akarnak menni az ipari parkba, így igyekeznék ezt az időt valahogy átvészelni. Ez még a jövő zenéje…

Rám férne már egy kis pozitív élmény, ami a munkát illeti. Szakmailag a béka segge alatt se érzem magam, és emiatt sokszor van rossz(abb) kedvem.

Apollo továbbra is imádni való, Efi is, bár ki kellett dobnunk a nappali szőnyeget, mert hasmenése volt és annyira hazavágta a szőnyeget, hogy úgy döntöttem, kell egy új. Elvittük dokihoz, kapott antibiotikumot, probiotikumot, vakarózásra antihisztamint és féreghajtókat. Fel kellett írnom, basszus egy cetlire, hogy melyik gyógyszert mikor kell neki beadni. Most megint orvoshoz kellett vinni, mert kiszedte a függönyből az ólom nehezéket és ez a tökkelütött megette, így most attól félünk, hogy ólommérgezése lesz.

Orsi 18. szülinapját tartjuk holnap. Eszméletlen, hogy megy az idő.