June

Lassan 1 hónap eltelt az előző bejegyzésem óta, de kb.: fél évnek érzem. Hosszú volt és sok minden történt. Olyanok is, amikről nem írok, mert felesleges.
Orsi szülinapja szuper volt, el se hiszem, hogy a leány ekkora már.. felnőtt NŐ. Imádnivaló volt a szülinapján :) Dani meg most lesz majd 14-én 3 éves, Réka meg 15-én 14. Rohan az idő bakker.
Mi dolgozunk, elvagyunk, versenyre járunk, neveljük Efit, mert nagyon szükséges, most megint cipőt eszik. Szóval semmit nem hagyhatunk kint, elérhető távolságban, mert elhordja és megrágja. De nem csak cipőt, a muffinos nyakörvét is, amit imádtam, mert annyira jól állt neki, de azt is megette. Vagyis inkább a csatot róla.. meg a Peti edzőcipőjét, az én Adidas cipőmet, a futócipőmet és a Peti munkábamenős cipőjét is megrágta. Nem értem. Pedig ezt a hülye szeparációs stresszt állítólag kinőtte, bár most volt egy kis hiszti a napokban, mikor eljöttem itthonról.
A hétvégén apuéknál grilleztünk, délután takarítottunk, mert jöttek (volna) másnap a Bettiék átadni az esküvői meghívójukat. Hát kénytelen voltam szegényeket lemondani. Vasárnap este kirázott a hideg, lezuhanyoztam, nem éreztem magam jól és megmértem a lázam. 38,7 fok. Rettenetes nyak és fejfájás. Másnapra se lett jobb, csak sok gyógyszerrel, viszont elkezdtem magam jobban érezni. Bár aludni és feküdni nem volt jó, mert sehogy nem találtam a helyemet. Peti be akart amúgy vinni a ügyeletre, mert a konyhában ilyen bőgőrohamot kaptam a fájdalomtól. Kedden reggel elmentem dolgozni, hát nem kellett volna, Peti bejött értem és elvitt dokihoz. Ez a háziorvos egy bunkó.. semmi nem tetszett neki. Eh, mindegy is, csak jól felhúzom magam rajta, annyi elég, hogy bunkó paraszt volt, de elküldött másnap beutalóval vérvételre, meg kaptam egy rakás gyógyszert. A cataflam egy nagyon jó dolog.. szerintem csak ennek köszönhetően tudtam aludni az elmúlt 2 napban. Anyu és apu végül jöttek értem szerda reggel és elvittek vérvételre, ahol a 241-es sorszámmal vártam 1,5 órát ami nem is olyan rossz. Éhes voltam, nagyon fájt a fejem és a nyakam, mellette úgy féltem a vérvételtől, hogy már kint minden bajom volt. Bementem aztán, a dokinéni a bal kezemből akart vért venni, erre közöltem vele, hogy most mindjárt elájulok, szóval lefektetett. Akkor viszont csak a jobb kezemhez fért hozzá, amit 2x szúrt, de vér az nem jött. Így kellett egy kis segítség, fel kellett ülnöm és végül a bal kezemből sikerült vért venni.. annyira ideges voltam, hogy összeszorultak az ereim, vér az meg nem jött sehonnan. Utána kicsit még feküdnöm kellett, 1-2 percig nem hallottam mit beszélnek, mert nagyon csengett a fülem, meg megint a bal szemem lett sötét. Szóval egy ideig nem engedtek ki. Anyuék meg vártak kint, nem tudták, hogy mi van már, miért vagyok bent ilyen sokáig :D Aztán kimentem, még kint is leültem kicsit, aztán hazahoztak. Vettem be akkor gyógyszert, ettem és 9-1ig aludtam, és utána olyan voltam, mint akit kicseréltek! Sokkal jobb volt.. lehet, hogy a vérvétel miatt. Nem tudom. Az eredményemért ma mentem el, van 4-5 eltérés, nem is kicsit, de pl.: a pajzsmirigyem teljesen rendben van, mikor pont arra számítottam, hogy azzal lehet bajom. Holnap délelőtt viszem el a dokinak, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Utána meg megyünk Ajkára, mert a Janikának és a Martinának holnap lesz az esküvője!! :) Féltem, hogy nem leszek jobban, de most per pillanat úgy néz ki, hogy nem lesz gond. Remélem így is marad. Kíváncsi leszek, milyen lesz! Olyan jó már más esküvőjére menni :D Az valahogy mindig sokkal jobb buli :D
Jövő héten a munkahelyen is lesznek események.. nagyon kíváncsi leszek. Majd csak akkor írom le, ha tudok valami fejleményt.
Az előző innovatívos interjúról az egyik faszi visszaszólt e-mailben, hogy nem engem választottak. Írtam a Beának, hogy mit írtak, aztán mondta, hogy miért nem vettek fel. Megfeleltem az interjún, nagyon is. Csak egy hülye idióta kifogás miatt nem vettek fel. Hát lehet, hogy jobb is, nem is vagyok benne biztos, hogy oda akarok menni. De ha esetleg felhívnak, hogy mégis, akkor lehet, hogy nem leszek túl finom és nőies. Bár ritkán szoktam az lenni :D
Jövő hét pénteken meg GOOO KEFALONIA! HONEYMOON :D Alig várom már!! Peti teljesen be van tojva a repüléstől.. mondtam neki, hogy nem kell. Teszek majd valami zenét a fülébe, aztán kicsit kikapcsolhat. Mondta, hogy de szeretne közben nézelődni. Az a legjobb! Zenét hallgatsz és közben nézegeted a felhőket, a tájat, most lesz tenger is. Kefalonián olyan repülőtér van, hogy OMG… mivel sziget, hirtelen a repülő alól elfogy a kifutópálya, a végén ott van már a tenger. Nagyon szép :) Bízom benne, hogy az időnk is szép lesz, sétálni nagyokat, pancsolni, enni-inni és kettesben lenni. Imádom a kutyákat, de kicsit kellene nélkülük is lenni. Ők akkor mennek Ágiékhoz nyaralni, holnap meg panzióznak. Meg akkor is ha majd megyünk a VOLT-ra. 
(LINKIN PARK F*CK YEAH!)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.