Hello june
Eljött a június! Elhagytam a 4. hónapot J
A lakás kiürítése szerintem egész jól áll, már csak olyanok
vannak itthon, amiket vagy még használunk, vagy még később kelleni fog. A
nappalit ma fejezem be, a 2 fiók lesz még nagy munka, minden egyes papírt
végignézni, a garanciapapíroknak utánaszámolni, és ha mehet a kukába akkor jóól
összetépkedni. És a 2 fiók teljesen tele van. Meg még a konyha van hátra, azt
szerintem ma összerakjuk, meg a hálószobában van még 1-2 holmi, aztán igazából
készen vagyunk, csak a nagy bútortok maradnak. Ja meg a hűtőt kell kiüríteni,
rendbe tenni. Hétvégén eladtuk a nagy nappali ülőgarnitúrát, kb. fél óra alatt
jelképes összegért elvitte egy srác a haverjával. Igazán nagyon örültünk neki,
ez volt a legnagyobb gond, mert elvinni nem akartuk volna. Ők meg szépen
szétszedték és elvitték J
Most a fekete fehér puffos van a nappaliban, hogy azért mégis valamin tudjunk
ülni, de eléggé kényelmetlen. Teljesen ki kell nyitni ágynak, különben
borzalmas. De elvileg ennek is van gazdája, bár ez még egy ideig marad nálunk, ameddig
az új nem készül el.
A házban akadt némi gond, jó nagy repedés lett a plafonon,
ami végighúzódott a babaszobától egészen a nappalin keresztül. Borzalmasan
nézett ki, a vakolat pedig ha jól emlékszem 2 nagy helyen le is omlott. De a
fiúk szépen rendbe tudják hozni. Vasárnap a Peti apuval kiment a házhoz a
repedést megnézni, mert apus azért ért hozzá, de valami nemtudom én milyen
repedés az, szépen kipótolják és annyi. Látszódni nem fog, és ránk se fog
szakadni a plafon J
Péntekig ha minden jól megy, akkor végeznek a festéssel meg mindennel, lehet,
hogy a fürdőszoba meg a háztartási helység kimarad idő szűke miatt, de az
annyira nem is érdekel. A fürdő szép, igazából csempés, csak fent van körben
egy fehér festett sáv, az szép, a háztartási meg majd meglesz. Az pici is, ott
sokat nem leszünk amúgy sem, ráadásul majd még ha minden igaz a héten jön a
Szigi és megnézi a kazánt, mert azt cserélni kellene. Az is gánya munka, és
utána kellene kifesteni. De azt szerintem megcsináljuk majd mi.
A hétre rendeltem magamnak szénhidrátcsökkentett menüt,
reggeli-ebéd-vacsora. Le is beszéltem a bácsival, miután kifizettem, hogy
reggelente leteszi az ajtó elé és akkor nem is kell rá várnom egész nap. Jövő
héttől meg úgyis a másik helyre kell hozni, ott meg fel tudja tenni a garázsra
vagy a kerítésre. Egyébként nagyon finom, és jó kis adagok. Én állítottam össze
most a menümet, mivel most a tésztán túllépve legszívesebben főzeléket ennék
főzelékkel. Tegnap sóska volt, ma tökfőzelék, pénteken meg cukkini főzelék :D
Azért 2 napra kértem mást is.. de azt hiszem azokon a napokon olyan főzelék
volt amit meg annyira nem szeretek.
Tegnap voltam az utolsó itteni tanácsadáson a védőnőmnél,
annyira sajnálom, hogy nem tudok menni hozzá többet. Legszívesebben nála
maradnék, de sajnos nem lehet. A kartonomat átküldte a másik védőnőnek, akihez
elvileg tartozni fogok, jövő héten felhívom őt meg a háziorvost is, és végre
leváltom azt aki most van. Remélem jobb lesz a másik… meg gyerekorvost is kell
keresnem, mert vele is beszélnem kell. Bár azt hiszem azt nem kell körzetest
választani, de mondjuk célszerű. Bár onnan minden messzebb van. Majd kialakul.
Igyekszem nem stresszelni magam felesleges dolgokon, most úgyis itt van a ház
meg a költözés. Az elég nagy stressz így is, Petinek is meg nekem is. Intézi a
hitelt, abból lesz új autó, meg van kamatmentes állami hitel, az meg megy a ház
külső felújítására. Aztán a törlesztést meg majd eldönti, hogy hogyan tudjuk
fizetni.
A baba mocorog, bár az elmúlt néhány napban nem érzem
annyira intenzívnek, de azért mozog. Este felkeltettem, meglötyögettem meg
megnyomkodtam a hasam, aztán visszanyomkodott, szóval szerintem minden rendben
van vele. J
Messze van még az az ultrahang.. még 2 hét.
Megjegyzések