Harmadik trimeszter


28. hét! Megkezdtem a harmadik trimesztert!

Zökkenőmentesnek nem mondanám. A váltást igazából nem érzem, ugyanúgy, ahogyan az első trimeszterből a másodikba lépést sem. Amivel inkább a problémám van, az a diéta és a cukorszintem. Egy darabig tök jól tudtam tartani, ameddig nem figyeltem annyira arra, hogy mit eszek, inkább a mennyiségre, illetve arra, hogy a fehér lisztet és a cukrot teljesen kiiktassam. De nem volt napi 5-6x kaja, kötelező számolás és a kötelező, előírt szénhidrátmennyiség bevitele. Nagyon gáz, én a 160 grammot is rengetegnek tartottam, erre most beállítottak 180 grammra. Voltam a kórházban dietetikussal csoportos megbeszélésen, volt rajtam kívül 6-7 kismama, vegyes korosztály. Mindenki aranyos volt, a nagy részük velem együtt kicsit azért meg volt rémülve, hogy mi lesz. A végén mondtam a dietetikusnak (Dóri), hogy mi van akkor, ha még a 160 g is sok. Hát, akkor is le kell gyűrni, mert fogyni, hiába vagyok túlsúlyos nem nagyon kéne. Már nem azért, de amióta számolok, már több mint 1 kg lement, úgy hogy mozogni nem mozgok, max néha sétálok, mert annyira meleg van, hogy nem merek. Este meg, mire mehetnénk sétálni annyira fáradt vagyok, hogy inkább lefekszem aludni. Hamarabb kifáradok most, mint eddig bármikor, ráadásul a kajákat nagyjából ugyanabban az időben kell enni, így reggel 6-kor kelek, hogy fél 7-kor meglegyen a reggeli, de legkésőbb 7-kor. Ha nem, akkor elcsúszik a napom és este később kell vacsiznom, és este 7 után enni nem esik jól. Szóval amennyire lehet tartom. Írnom is kell, hogy mikor mit és mennyi szénhidrátot eszek meg, erre van egy füzetem, reggeli-tízórai-ebéd-uzsonna-vacsora. Eddig tényleg egész jókat mértem, tegnap meg ma valami borzalmasakat. Kicsit (najó, nagyon) megijedtem. Tegnap reggel mértem kaja után 1 órával 8 mmol-t. Fogalmam sincsen, hogy miért. Aztán vacsorára is 7 mmol-t. Reggeli után ma meg 8, mmol-t amit meg pláne nem értek, hogy miért! Alig ettem valamit, nem is voltam reggel túl jól, hányingerem volt, nem voltam éhes sem, de akkor enni kell, mert fel kell írni, be kell vinni az előírt szénhidrátot. De nem tudom bevinni, mert nem tudok ennyit enni! A 30 g CH helyett kb. 17-et ettem reggel és így mértem 8 fölött, pedig semmit nem ettem, amit eddig ne ettem volna. Egyik nap jó mondjuk a kenyér, másik nap már nem… most így hogyan és mit lehet csinálni? Nem ehetek állandóan zöldséget, mert a savamat felviszi és hányingerem van. Kekszet se ehetek állandóan. Tojást se, ráadásul az még csak nem is számolós. Befejezem a hiszti, csinálom amit tudok. Hétfőn elmegyek diabetológushoz, szeptember 14-én megyek dietetikushoz már egyéni megbeszélésre, kedden védőnőhöz, pénteken pedig nőgyógyászhoz. Jó kis hét lesz megint, de legalább már nem lesz ez a hülye meleg. Hetek óta nem megy 30 fok alá napközben. Egyre nehezebben viselem, nyűgös vagyok, sokat fáj a derekam.
Anyuéknál megvolt a festés első fele, szegényeknél 40 fokban, de ennek az előnye az volt, hogy a fal gyorsan száradt. 2 nap alatt készen lett a hatalmas nappali, konyha és étkező. Árpika nagyon ügyes volt :) Örülök, hogy nem vele csináltattuk meg a festésünket, szegény eret vágott volna. Viszont abban biztos vagyok, hogy ha bármi kérdésünk van vagy bármit javítani kell akkor vele fogok először beszélni. A festés második fele most lesz hétvégén, ma megyünk bútorokat pakolni, vasárnap meg visszapakolni, a hétvégét meg Polányban töltjük.
Következő héten, ha minden jól megy, akkor jönnek elkezdeni a külső szigetelést, vártunk a Gyuláékra, de annyira nagyon megharagudtunk rájuk, hogy meg se várjuk, hogy küldjenek árajánlatot (amit nem mellesleg 1 hete ígérnek lassan). Így mással csináltatjuk meg. Illetve még idénre megy a kazáncsere, az se lesz olcsó meg egyszerű, de azt még idén meg kellene csináltatni. Jövőre meg a tető. Addig nem is lesz a ház színezve, csak vakolva, és ha a tető pipa, akkor utána lesz a színezés. Addig jó lesz így, semmi értelme, hogy megcsinálják a külső részt és amikor meg a tetőt csinálják leverik a falat és újra kell festeni. Szóval így lesz :) Izgalmas, pláne, hogy megy az idő és a baba születése előtt ezeknek meg kell lennie.
Peti nagyon ügyes, a melléképületet egyedül, teljesen egyedül lebontotta. Hozott Polányból szerszámot és kb. 2 nap alatt szépen lebontotta az egészet. Most csak az alap van. „Csak”. Azt elég nehéz lesz felszedni, de meg kell csinálni. Most jött be, most mondja, hogy a pici géppel nem tudja feltörni. Szóval ez marad jövő hétre.
Bogi baba szerintem jól van, jókat mozog, reagál a kézmelegre, beszédre. Jelez, hogy ha nem arra az oldalamra fordulok, ami neki jó, akkor mozduljak. Látszik nagyon! Hullámzik, puposodik :D Néha egész kellemetlen. Vagyis nem kellemetlen csak furcsa érzés. Egyre nagyobb, érzem is, hogy növekszik. Ha megyek jövő héten orvoshoz, remélem ott is minden rendben lesz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.