Magas lett a cukorszintem..

24. hét

Tegnap apu eljött értem és elvitt a kórházba a leletemért. Nem volt annyira meleg, vagyis de meleg volt, de néha nem tűzött annyira a nap. Azért jobb volt légkondis kocsival menni, mint 2x kurva meleg busszal. Igaz, hogy van csatlakozás és nem kell sokat fent lenni, de azért akkor is na. Szóval odamentünk, beadtam a papíromat, vártunk egy kicsit és ki is adták. Azzal az eredménnyel, amitől a legjobban féltem. Csökkent glükóztoleranciám van, mivel a 120 perces vérvétel eredménye 8,7 mmol/l lett. Ettől rettegtem annyira.. ezt akartam annyira elkerülni. Senki nem akarta nekem elhinni, mindenki azt mondta, hogy csak hisztizek, és hogy nem lesz semmi baj az eredményemmel. Éreztem én, hogy nem lesz ez jó! Ráadásul nem is 1-2 tizeddel, hanem sokkal. A tűréshatár a 7,8 mmol/l, szegény Mariettának mindenhova mennie kellett úgy, hogy neki 7,9 mmol/l lett. Nahát az enyém ennél egy kicsit sokkal magasabb, ráadásul nézve a többi eredményemet, azok se túl jók. Ma megyünk délután az orvosomhoz végre és meg tudom vele beszélni, hogy mi a további dolgom. Sejtem, hogy diabetológus és dietetikus kelleni fog, akik rá fognak állítani diétára. Okés, azt megszokom, megoldom. Bár a napi 5-6x evés eléggé furi nekem, pláne hogy számolni kell a CH-t. Viszont remélem nem akarnak a kórházban cukorprofilt beállítani, mert arra viszont nem vagyok hajlandó. Minden kaja után menjek be a kórházba, hogy megnézzék a cukorszintemet? Kizárt. Ha meg nem tudok odamenni, akkor meg befektetnek. Na nem. Van itthon cukorszint mérőm, ma veszek hozzá tűt, szuperül lehet használni (köszi mami!!!!), vezetek róla szépen naplót meg arról, hogy mikor mit ettem és kész. Megoldom itthon.

Csak teljesen letörtem tegnap, az eredményem után mentem ki anyuékhoz, ott bőgtem nekik egy órán keresztül. Egész eddig (szerintem) normálisan ettem, igyekszem sokat inni, vizet és nem cukros szarokat. Nem iszok már lassan egy hete kávét, max becsúszik egy, de sem a koffein sem a cukor miatt nem merem inni. Rohadtul hiányzik, de nem baj, majd megszokom. Nem tudom mi lesz, és mindig is utáltam azt amikor csak kattogok és kattogok, hogy mi hogyan lesz, mit hogyan oldok meg. Nem akarom, hogy a babának bármi baja legyen, utána olvastam a terhességi cukorbetegségnek, nem tudtam, hogy ennyi féle baj lehet belőle, szóval nyilván oda akarok figyelni, nehogy baja legyen. Viszont a diétával lesznek bajaim az biztos, tele van hússal. Mert hogy azt lehet enni bőven, én meg hol meg tudom enni hol nem.. azért terhesen nem olyan egyszerű. Ha valami kaját éppen nem kívánok, akkor a világ a feje tetejére is fordulhat, akkor sem fogom megenni, mert tartok attól, hogy leküzdöm és rosszul leszek tőle vagy kihányom. Szóval ja, eléggé kibuktam. Éjszaka nem is nagyon tudtam aludni, pedig most egy kicsit lehűlt a levegő, vagyis éjszaka nem volt annyira rossz, mondjuk inkább így. Szóval lehetett volna aludni, kb. 2 óránként fent voltam, ide-oda fordultam, de nem sikerült visszaaludnom. Reggel is ¾ 6-kor már jöttem ki, negyed 9-re megfőztem, 10-re fürdés-hajmosás, összepakolás, meg minden készen volt. Jó hát az éjszakai alváshiány az kijön ilyenkor nap közben, de aludtam 2 órát a kutyukkal.

A baba továbbra is aktív, napról napra jobban mozog, érzem is és kívülről is egyre jobban látszik. Azon szoktam röhögni, hogy ha hanyatt fekszem és mozog, akkor olyan a hasam mint egy puding ami mozog :D Olyan iszonyatosan nagy kötődést mondjuk nem érzek, ami kicsit aggaszt, szeretnék nekiállni venni babaholmikat, kiegészítőket meg mindenfélét, hátha azzal kicsit beindítom az anyai ösztönömet, amit jelenleg úgy érzek, hogy nincs. Körülöttem bármelyik kismama vagy korábbi terhességeknél ha visszaemlékszem, mondjuk pl. tesómnál már az elejétől teljes zsongás volt. Nálam meg kb. semmi. És az a baj, hogy a Petin is ezt érzem. Jelenleg az egyik ismerősünk terhessége miatt jobban bezsongott mint az én terhességem miatt.