35. hét utolsó napja


Eredetileg úgy képzeltem, hogy a következő írásomban már boldogan mondom, hogy végeztek a szigeteléssel, a kéménnyel, és minden rendben. Hát ez nem jött be, nagyon nem. Kezdem az elején..
Nos, nagyon nehézkesen jöttek már a srácok az elmúlt napokban. Hol csak 1-2 ember jött, aztán délután itt voltak többet, de sokszor inkább csak a pofázás ment, mint a munka. Aztán eljöttek szombaton, hogy elviszik a kandallót, hétfőn visszajönnek és befejezik a külső részt és megcsinálják a lyukat a falban. Namost, ma csütörtök van, és még nem történt semmi. Amiatt, hogy csesztek szólni, meg felhúztam magam amúgy is, hogy minden úgy néz ki mint a hányás, az udvar, minden, nagyon összevesztünk a Petivel hétfőn délután. Nagyon nagyon. Igazából neki is és nekem is igazunk van. Aztán megbeszéltük és lenyugodtunk, hogy ennyit nem ér a dolog. Csak az bosszant igazából, egyrészt hogy sok dolog van amiben a saját feje után megy, és engem nem igazán avat be, pedig úgy gondolom, hogy némi közöm nekem is van hozzá, másrészt meg nem hagyja, hogy segítsek. Mindent ő akar megoldani, én meg rohadtul féltem, hogy nehogy valami baja legyen itt nekem a nagy stresszelésben. Szóval összességében elég nagy szarban vagyunk. Beszélt a fővállalkozóval, ha minden igaz, akkor ha a srácok nem jönnek vissza (márpedig szerintem nem fognak) akkor ő fogja befejezni, természetesen plusz pénz fejében, ami miatt bukunk. Ez van, mondjuk, hogy tanulópénz. Na mindegy, nem is pörgök rajta tovább, megint csak felhúzom magam rajta, és nagyon nem szabadna.
A legutolsó vizsgálatommal kapcsolatban csak annyi van, hogy megnéztük a babát, szépen növekszik, akkor volt olyan 2 kg körül, az volt a 33. héten ha jól emlékszem. Mindene szép, egészséges. Peti is ott volt velem megint :) Amikor már csak beszélgettünk, a dokibácsi mondta, hogy okés akkor nem is beszélünk meg újabb időpontot, október 26-ra kérjek hozzá időpontot a kórházba NST-re. Aztán kicsit leesett az állam, hogy mivan?! De elvégre igaza van, basszus, 37 hetes leszek akkor már.. Szóval kértem időpontot reggel 8ra, Petivel el is tudok menni, remélem hamar végzünk és nem lesz semmi probléma. Viszek csokit meg kávét vagy kólát, aztán megpróbálom felkelteni, mert azért reggel nem szokott annyira nagyon aktív lenni, inkább este és éjszaka, a legnagyobb örömömre :D
Hétfőn voltam diabetológián, reménykedtem, hogy többet nem kell mennem, de sajnos kell. Az eredményeim nem rosszak, 1-2 kiugró értékem van, amivel már úgy különösebben nem foglalkozom. Betudom az idegeskedésnek, vagy épp az időjárásnak, vagy esetleg annak, hogy valami olyat ettem ami akkor pillanatnyilag nem volt jó a vércukromnak. Sajnos megesik. De mivel nem rendszeres így nem mondta a doki bácsi, hogy baj van, sőt, inkább azt, hogy megnyertük a csatát az inzulinnal szemben :) A súlyom ott valahogy mindig borzalmas, a védőnőnél és itthon teljesen más. Szóval megpróbálok ezzel a részével most annyira nem foglalkozni, bár mondjuk így is, ha az ott mért súlyomat veszem alapul, akkor is összesen híztam 6,5 kilót, ami szerintem annyira nem rossz. Azért a diétával elég szépen kordába lehet tartani. Bár mondjuk mostanában már néha csalok 1x-2x, de a terhesség végén szerintem belefér. Bár ez a csalás is mind vagy diabetikus/cukormentes csoki vagy én sütök diétás sütit, vagy joghurtot eszek. Amit nem kéne az a sztracsatellás Oikos, az néha lecsúszik :D De egész idáig azért elég rendesen figyeltem, szóval talán nem csinálok vele semmi rosszat. A baba meg úgy mozog tőle, hogy majd kibújik a hasamból :D :D


Keddi napom elég sűrű lett. Reggel elvonszoltam magam az SZTK-ba táppénzes papírért, ami meglepő módon gyorsan ment (ha a megszokott asszisztens nénim van, akkor pikk pakk) és ráadásul vissza se kellett adnom, mert jó címre írta. Ő az egyetlen, aki jó címre szokta írni. Aztán felkerekedtem és visszamentem a belvárosba, a buszmegállóban és a buszon beszélgettem egy nővel, tök aranyos volt. Kérdezte, hogy mennyi idős terhes vagyok, mondtam, hogy 35 hetes és közölte, hogy jó nagy baba lesz mert jó nagy a hasam. Hát, pedig nem nagy. Sokan max félidősnek néznek :D Bementem melóhelyre, leadtam a papíromat, beszélgettem kicsit mindenkivel, aztán mentem fél 12-re a védőnőhöz. Ott megbeszéltünk mindent az Eszterrel, többet nem is kell mennem, ha én szeretnék vizeletben ketont meg fehérjét nézetni, meg esetleg súlyt mérni, akkor mehetek nyugodtan, ez 2 perc. De megbeszélt időpontunk már nincsen, majd ha megszületett a Bogi, akkor kell neki meg a doktornőnek szólnunk. Viszont a vérnyomásom elég rossz lett. 150/100-at mért, ami miatt megkért, hogy még aznap hívjam fel az orvosomat és beszéljek vele, hogy mi legyen. Napok óta egyébként elég rosszul érzem magam, és ahányszor mértem mindig elég magas volt, talán egyszer volt 150 fölött is. Sokat vagyok rosszul, sokszor kell leülnöm mert elkezdek szédülni meg búg a fülem. Így felhívtam a dokimat, aki mondta, hogy Dopegyt napi 3x1 db, aztán mérjem és pihenjek. Szóval most azt teszem, napi 3x mérem a cukrom, 3x mérem a vérnyomásom és szedem a Dopegytet. Holnaptól meg el kell hagynom a magnéziumot, hát kíváncsi leszek. Így is keményedik a hasam, a lábam mondjuk nem görcsöl, de ha nem fogom szedni, kíváncsi leszek mi lesz. Évek óta szedek magnéziumot.. mindegy ha nagyon rossz lesz, akkor sutyiba veszek be 1-2 szemet.
Pénteken meg mennem kell az utolsó terhességi vérvételre, elő is kell keresnem a beutalómat, meg feliratoznom kell egy poharat. Azt se tudom, hogy hogyan lesz a reggel. Se reggeli, se gyógyszerek.. szuper lesz. Nembaj, viszek vizet meg kaját és a gyógyszereimet aztán miután végeztem, szépen leülök enni/inni és beveszem a bogyóimat. De így a reggeli mérést azt szerintem kihagyom.
A babaszobába vettünk szőnyeget, cuki baris, babás szőnyeg, Peti vett egy térelválasztót a sarokba, remélem befér. Hétvégén megyünk Polányba, vagyis Ajkára a Norina szülinapját megtartani, akkor Kati néniéktől hozunk el takarót a szobába az ágyra, ahol majd szerintem aludni fogok meg szoptatni meg ilyenek. Egyelőre a teraszról az asztal valószínűleg marad a babaszobába mert nem tudjuk hova tenni, de egyébként ezeket leszámítva a Bogi szobája szerintem teljesen rendben van. Ja, még az ágy fölé kellene egy polc, ahova a bébiőr adója meg még 1-2 cucc mehetne. Remélem aztán tényleg a házat hamarosan befejezik, mert még a redőnyöket is vissza kell rakatnunk. Az azért eléggé hiányzik, ráadásul a baba altatásához is jól jönne.
Petinek holnap lesz az utolsó munkanapja itt és 2 hétig itthon lesz :) Már alig várom, hogy együtt tudjunk tölteni egy kis időt a baba születése előtt. November 5-én meg kezd az új helyen!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.