Boglárka 1 hónapos
Igyekszem kicsit összeszedni a gondolataimat, elég sok
minden történt mióta utoljára írtam.
Először is volt egy f@sza kimerültségem. Vagy nem tudjuk,
hogy micsoda. Egyik éjjel etetéskor kivánszorogtam a gyerekkel a szobából és
megtámaszkodtam a falnál, szóltam a Petinek hogy jöjjön mert rosszul vagyok,
vegye át a gyereket mert el fogok ájulni. Onnantól kezdve kúsztunk bele a
szarba. Ügyeletet ki akartuk hívni, de nem jöttek ki, mondván, hogy ez nem az ő
dolguk, várjak reggel 7-ig és hívjam fel a háziorvost. WTF. Viszont annyira
rosszul voltam, hogy az ügyeletre se tudtam volna bemenni, felkelni se tudtam
az ágyból. Ekkorra már apu és anyu is itt volt, ha mennem kell orvoshoz akkor
legyen valaki itt a babával. Apu aztán mondta, hogy elég és mentőt hívtak, akik
nagyon kedvesek és aranyosak voltak, holott baromira nem az ő dolguk lett volna
ez az egész. Simán meg lehetett volna oldani az ügyelettel, ha hajlandóak
kijönni. Hajnal fél 4kor úgy néz ki, hogy nem hajlandóak. A cukromat megmérték,
kicsit magasabb volt mint szokott lenni reggel éhgyomorra de össze vissza
ettem, amikor éppen volt rá időm és lehetőségem, meg olyan nagyon normálisan se
ettem mert nem volt étvágyam. A vérnyomásomra azt mondták, hogy jó, viszont az
a 140 per valamennyi (az is magas volt) nekem sok, szóval gyanítottam, hogy
azzal lesz valami gond. Meg az a borzalmas szédülés.. bevitt a menő az SBO-ra
(megint jee) Peti jött utánunk, és eltöltöttem kellemes néhány órát ott. Szuper
volt.. megvizsgáltak, de se CT se MRI pedig jó lett volna, mert kb olyan
érzésem volt, mint akinek agyvérzése vagy stroke-ja van. De betudták annak,
hogy magas a vérnyomásom. Viszont mindenki nagyon kedves volt, pláne hogy
megtudták, hogy van egy 3 hetes babám. Kaptam gyógyszert (nagyon rossz ízű
gyógyszert!!) vérnyomásra, odaadták a leleteimet és mehettem haza. Magyarul
nesze semmi fogd meg jól. Aznap még elmentem háziorvoshoz, pont rendelt
délután, aki jó hogy nem hülyézett le :D Mert hogy anyuka, maga kimerült,
tessék valakire rábízni a gyereket és sokat aludni. (?) Anyád. Mert hogy ott a
vérnyomásom tökéletes volt. Persze, mert a kórházban kaptam 3 db gyógyszert ami
levitte… de sebaj, biztosan a kimerültség, persze. Az is biztos hogy benne volt
mondjuk. Aznap jött Kati néni szerencsére, meg anyuék is ott voltak. Onnantól 1
hétig wellness volt, mert valaki mindig itt aludt a picivel, én meg tudtam
sokat pihenni. Lényegében véve néhány napig kb nem is láttam a Bogit mert csak
a hálóban fetrengtem és próbáltam életben maradni. Annyira rosszul voltam ettől
a szédüléstől, hogy valami borzalmas! Olyan volt mint amikor valaki nagyon
részeg és lefekszik az ágyba és minden forog. Előlapi kamerával felvettem a
szemem, néztem egy pontot és annyira forgott minden, hogy olyan volt mintha az
a pont is elmozdult volna. Magyarul mozgott a szemem úgy, hogy csak 1 pontot
néztem. Rémisztő volt. Szedtem azt a hülye rossz ízű gyógyszert is, amit
szopogatni kellett, olyan íze van mint a romlott húsnak. Nagyon fujj, de rendbe
tette a vérnyomásomat, bár a szédülésem nem múlt el tőle, csak szépen lassan,
bár 2 hete volt ez már de még mindig szédülgetek és óvatosan kell mozognom.
Főleg ha a Bogi a kezemben van. Mindezek mellett még egy szuper mellgyulladást
is kaptam, amitől be is lázasodtam. Akkor még rengeteg tejem volt, de mivel
rosszul voltam, nem tudtam kifejni, így begyulladt. Jöhetett a meleg víz, a
borogatás és az ordítva bőgés fejés közben. Mindemellett alig tudtam ülni a
szédüléstől, fejni viszont csak ülve lehet.. ja és a gyógyszer miatt a tejem
ment a csapba, ami miatt azóta is kurva mérges vagyok. Mert azóta egyre csak
kevesebb van, akkor meg még volt. De nem mertem amiatt a szar miatt odaadni
neki.. Szóval szuper napok voltak.
Aztán összeszedtem magam kicsit, és elmentünk dec. 4-én a
Bogi 1 hónapos státusz vizsgálatára, ahol mindent rendben találtak, emelni kell
a D vitaminon, a sárgasága teljesen elmúlt és a szájpenészre se kellett
onnantól semmit használni. A védőnő előtte egy héttel javasolt egy másik
ecsetelőt ami nem lila és a legfontosabb hogy nem marja szét a pici száját és
nem keserű. Azzal kezeltem még egy hétig és szépen elmúlt neki, remélem nagyon,
hogy nem jön vissza mert nagyon nehezen lehetett kiírtani. Szóval a státuszon
minden rendben volt, csak rengetegen voltak, de a Bogi nagyon ügyes, remekül
visel minden ilyet. Eddig legalábbis :)
Közben voltunk a Petivel moziban (Grindelwald bűntettei, király film!), meg bementünk a
karácsonyi vásárba, ahol annyian voltak, hogy gyorsan körbefutottuk, megnéztük,
hogy húú de szép és pánikszerűen menekültünk onnan. Rengetegen voltak tényleg,
borzalmas volt, élvezhetetlen. Nem látsz semmit csak az emberek hátát meg
csuklyáját.
Egyik nap apuékkal megtettük hozzájuk az első kirándulást,
Katiék mentek ki hozzájuk délután, aztán a kutyákat sajnos becsuktam itthon
kennelbe, de csak 2-3 órára, mi meg Bogival mentünk ki.
Tegnap voltunk a kórházban a Szent Imre úton,
megcsináltattuk a csípőszűrést a kisasszonynak. Hát az se volt egy fáklyás
menet, de nem a baba miatt, hanem a kulturálatlan emberek miatt. Beállok a
sorba és jönnek mások, mit foglalkoznak azzal, hogy 40 perce várok a
sorszámomra, simán beáll elém és még neki áll feljebb ha beszólok. Na mindegy,
nem is akarok ezzel foglalkozni, a lényeg, hogy a sorszámért sorban állás
tovább tartott mint maga a vizsgálat meg úgy minden összesen. A doktornéni
tündéri volt, nagyon kedvesen beszél anyukákkal és a babákkal is, szóval
legalább ez jó volt. Boginak kutya baja, szép egészséges, terpeszpelus se kell,
szóval megnyugodtam. Gyorsan felöltözettem és jöttünk is haza. Ez letudva,
januárban folyt.köv, akkor ultrahang lesz neki és hallásvizsgálat, amire nem
biztos, hogy elviszem, mert volt neki a kórházban már egy, nem tudom minek kell
még egyszer, mikor jó lett az eredménye. Még meglátom. Meg január 8-án lesz a 2
hós státusza, akkor már szurit is kap… meg lassan el kell kezdnem felkutatni,
hogy ki lyukassza ki a fülét, aki ügyes, ért is hozzá.
Jövő héten még lesz egy csomó dolog, kedden megyek cukorterheléses
vizsgálatra a Synlabba, így Kati néni itt alszik hétfőn, hogy tudjon vigyázni a
babára ameddig nem vagyok itthon. Szerdán jön a védőnő az éves utolsó dumcsira,
pénteken este meg megyek 6 hetes kontrollra végre. Attól eléggé félek, holott
minden rendben van, de akkor is. Mindegy, legyek túl rajta és kész. Utána meg
már karácsony! Végre a Peti is több napot itthon lesz, már alig várom. Hiába,
sok segítséget kapok, de azért apa a legjobb ha itthon van velünk. Bogi is
nagyon szereti :)
Egyébként egyre okosabb, egyre jobban figyel dolgokra,
nézeget, gügyög és gyorsan növekszik. Sokat hízott, nem egész 1 hét alatt 3710
grammról 3880 grammra felhízott. Éjszaka ügyes, este eszik olyan 8-fél 9 körül
és kihagyva az éjfél előtti etetést olyan fél2-2ig simán elalszik. Akkor
mondjuk uzsgyi gyorsan kell a kaja mert nagyon éhes, viszont szuper ügyesen
alszik. Akkor szépen eszik és ha minden jól megy, vissza is tudom altatni, bár
ez változó, van hogy 1-1,5 órát kell altatnom mert nem hajlandó. De pl. ma
éjjel kaja közben bealudt, büfizett és ahogy letettem már aludt is. Utána
viszont katasztrófa. Reggel fél6-6körül felkel, eszik és onnantól 2 etetésig
nem nagyon alszik, pedig nagyon álmos már a végére, pont azért nem képes
aludni, mert annyira elfárad. Pedig próbálom altatni de akkor se, se kézben, se
ágyban mellettem, sehol nem jó neki. Így ma feladtam a küzdelmet és az ordító
gyereket betettem az ágyba, bekapcsoltam a légzésfigyelőt és hagytam sírni,
vártam, hogy elaludjon. El is alszik egy idő után de sokszor felsír. Sajnálom
szegényt de tényleg nem tudom, hogy ilyenkor mit csináljak vele. Nem
futkoshatok ki állandóan az udvarra vele levegőzni, mert nagyon hideg lett és
olyan nyirkos taknyos idő van. De ma tervben van, hogy elmegyek vele boltba, de
nem vagyok benne biztos, hogy menni fog. Meglátjuk, ma is olyan foscsi idő van.
Megjegyzések