Bogi 8 hónapos!


Te jó ég, lassan 2 hónapja nem írtam. Pedig aztán annyi minden történt, össze se tudom foglalni. Megpróbálom azért úgy kb. nagyvonalakban.
Hét végén most már harmadszorra voltunk Polányban, már egy ideje 2 napra megyünk, kényelmesebb nekünk is és a mama-papa nagy örömére többet lehetünk ott. Bogika jól viseli, annyira lefárad estére, hogy eddig szépen aludt ott, bár nem akarom elkiabálni.

Egyébként elhagyta a 8. hónapot! Olyan szép nagylány lett már, hogy csak lesünk, okosodik és nagyon szépen fejlődik. Néhány hete voltunk a Vikiéknél, megmutatta neki, hogy kell mászni és onnantól kezdve nincs megállás. Najó, nem mászik, hanem kúszik, de száguldozik a kis ferrari, néha nagyon vicces. Kettőt pislogunk és a szoba egyik sarkából már át is ért a másikba :D Enni szépen eszik, maradtunk még a délelőtt főzelék, délután gyümölcs kombónál, azokon kívül meg tápszer, általában 3x egy nap. Holnap megyünk védőnénihez, aztán meglátjuk mennyit nőtt egy hónap alatt. Súlyra kb olyan 8,5 kg körül lehet, centire meg majd meglátjuk. A védőnőnél az a mérő izé nem a legmodernebb és a legutóbb 1 centivel rövidebbre mérte mint előtte. Aztán mondtam, hogy hát azt akkor így még egyszer meg kellene mérni mert nem hiszem, hogy egy hónap alatt zsugorodott volna. Remélem jó idő lesz, és akkor elsétálunk, nem akarok kocsival menni. Jövő héten kedden úgyis vinnem kell doktornénihez oltásra, akkor kocsival megyünk.

Na mert elkezdtem vezetni. Igaz nem nagy távokat, de gyakorlok és én úgy érzem, hogy egész jól megy. Voltam már egyedül az Árkádban is, bár parkolni nem nagyon sikerült normálisan, de igyekeztem.

A házunk remekül alakul, már szinte csak a festés és burkolás van hátra, egy két dolgot még javítani kell és akkor kifizetjük és kész, a miénk! Ha minden jól alakul, akkor augusztus vége-szeptember eleje lesz a költözés, már alig várjuk! Saját kis kuckónk :) Nagyon szép lesz. Örültünk neki, unokatesóm vállalta a festést, glettelést meg mindent ami ezzel jár. A másik festőnek csak a munkadíja lett volna annyi, mint amennyiért most nekünk az egészet teljesen készre megcsinálja. Azért nem mindegy..

Huh aztán nem tudom mi volt még..
Ja ma megyek fodrászhoz :D Remélem a Bogi azért este még meg fog ismerni..

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Ébredés

na mégegyszer :D

Csüt.